2018. 06. 19., kedd, 08:10
Új, országosan egyedülálló képzés indul a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karán. A Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak célja az, hogy naprakész és korszerű vezetőket képezzenek ki, akik birtokában vannak az innovatív menedzsment technikákkal és a keresztény értékrenddel egyaránt.
Az egy éves képzést a 2018/19-es félévben indítják el az egyetemen, kizárólag önköltséges formában. Azonban ennek a képzésnek volt már egy előzménye, méghozzá egy könyv, Jó vezetőket keresünk, avagy a vezetés lényegi kérdései címmel, amit Dr. Kőműves Zsolt írt, az új képzés vezetője. Ebből az írásból a Katolikus Egyházmegye Püspöke, Varga László atya támogatásával egy kurzust szerveztek a püspökségen, mely nagyon népszerűre sikerült. Ebből kiindulva utánajártak, hogy létezik-e ehhez hasonló egyetemi képzés? Mivel nincsen egy intézménynek sem még hasonló képzése sem, így elsőként indul ilyen egyetemi kurzus Magyarországon, mondta el nekünk Dr. Kőműves Zsolt, az Agrárgazdasági és Menedzsment Tanszék oktatója.
- Bárkit, aki érdeklődik a vezetés és a menedzsment iránt, azt szívesen látjuk, viszont maga a képzés keresztény értékrendű lesz. Felmerülhet akkor, hogy mitől is lesz egy képzés keresztény értékrendű? Egyrészt keresztény oktatókkal kívánunk együttdolgozni, illetve a Biblia tanításait is szeretnénk belefűzni az oktatásba. A Biblia a mai vezetéselméletet jelentősen meghatározta. A modern szervezeti kommunikáció tendenciáit szeretnénk vegyíteni a keresztény értékrenddel – világosított fel minket Dr. Kőműves Zsolt.
A képzésre alapdiplomával rendelkező diákokat várnak. Ha gazdasági alapdiplomával jelentkezik valaki, akkor az a képzés után Keresztény értékrendű szakközgazdász titulust kap, egyébként pedig Keresztény étekrendű vezető minősítésben részesül.