2018. 06. 14., csütörtök, 07:55
A Táncsics Mihály Gimnáziumban tartották a Kaposvári Pedagógiai Oktatási Központ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett tanulmányi versenyek eredményhirdetését szerda délután.
Az első három helyezést elérő diákok és felkészítő tanáraik vehettek át díjakat az átadón, melyeket Oláh Lajosné alpolgármester adott át a győzteseknek.
Az ünnepséget Dr. Kis Szilvia, a Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője nyitotta meg, akinek beszédéből kiderült mennyi tehetséges és átlagon felelő diák bújik meg az iskola falai között, akik mind a humán-, mind a reáltantárgyak versenyein megállják a helyüket. Az Oktatási Hivatal és az Emberi Erőforrások Minisztériumának versenyein megyénkből 8600 diák vett részt, 1400 jutottak megyei döntőkbe, akik közül végül 125-en állhattak fel a dobogó fokaira. Azonban ez az ünnep nemcsak a kiemelkedő tanulók, hanem tanáraik diadala is volt. 96 felkészítő tanárt köszöntöttek és díjaztak az eseményen.