2018. 06. 14., csütörtök, 10:38
Bors István és Honty Márta emlékkiállítást szervez az Együd Árpád Kulturális Központ augusztusban, a Vaszary Képtárban. A kiállításon elsősorban az intézmény által őrzött művek kerülnek bemutatásra.
A művészházaspár az 1960-as évektől élt és alkotott Kaposváron, és ez idő alatt számos ismerősre, és közeli barátra tettek szert, akik a mai napig őrizhetik egy-egy értékes műtárgyukat, amik kiegészíthetnék a Kulturális központ gyűjteményét és kiállítását. A kulturális központot több gyűjtő is megkereste a házaspár februári, Vigadó Galériában rendezett kiállítása kapcsán, hogy szívesen kölcsönöznek egy kaposvári kiállításhoz tulajdonukban lévő műtárgyat. Ezek a felajánlások késztették az intézményt arra, hogy az augusztusi tárlaton lehetőséget teremtsen a magángyűjteményekben lévő alkotások bemutatására is.
Mindazok, akik tulajdonukban lévő alkotásokkal szeretnék gyarapítani a tárlat anyagát, az Együd Árpád Kulturális Központban jelentkezhetnek az intézmény vezetőjénél a műtárgy címének, keletkezési időpontjának, anyagának és méretének megjelölésével, az alkotásról készült fotó megküldésével, valamint az elérhetőségek megadásával.