Csúnyán elrendezték az autót, most szemtanúkat keres a rendőrség

2018. 05. 19., szombat, 12:40

A nagyatádi rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 14050/241/2018. bűnügyi számon eljárást indított jármű önkényes elvétele bűntett, segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy lábodi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2018. május 17-én 22 óra 55 perckor Lábod belterületén haladt egy gépkocsi Rinyabesenyő irányába, amikor elütött egy út szélén közlekedő gyalogost. A sofőr a balesetet követően a helyszínéről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A sértettet a mentőszolgálat munkatársai - az elsődleges orvos vélemény alapján - súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Időközben a nagyatádi rendőrök bejelentést kaptak, hogy egy lábodi vendéglátóegység elől eltulajdonítottak egy Peugeot típusú gépkocsit, amit rövidesen törött első szélvédővel találtak meg a település belterületén. Deák Alexandra r. törzsőrmester is a helyszínre érkezett Inka nevű kutyájával, ahonnan a nyomrögzítést követően az eb egészen a feltételezett elkövető házáig vezette az egyenruhásokat.

Ezeket olvasta már?