Összeszólalkoztak, majd szájon harapta ismerősét

2018. 05. 08., kedd, 11:43

A rendelkezésre álló adatok szerint B. Péter 2018. március 19-én 19:20-kor Ötvöskónyiban - előzetes szóváltást követően – megharapta férfiismerősét, aki a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A nagyatádi rendőrök a 25 éves helyi lakost az eljárás során súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Nagyatádi Járási Ügyészségnek.

A címlapfotó illusztráció

Ezeket olvasta már?