Városismereti verseny harmincadszor

2018. 04. 14., szombat, 12:43

Harmincadik alkalommal szervezték meg a városismereti versenyt Kaposváron, szombaton délelőtt. A Kaposvári Természetbarátok Turista Egyesület rendezésében életre hívott megmérettetésen tucatnyinál is többen gyűltek össze, hogy nyakukba vegyék a várost és kitöltsék a kérdőíveiket.

A városháza dísztermében Szita Károly polgármester köszöntötte a résztvevőket, aki felhívta a figyelmet városunk természeti, épített és közösségi értékeire, illetve elmondta, hogy még várhatóan ebben az évben megjelenik egy könyv, ami Kaposvár várostörténetéről szól.

A versenyzők három, családok, iskolások és felnőttek kategóriában indulhattak, 1,2, vagy 3 órás versenyidővel. Ez idő alatt többek között olyan kérdésekre kellett válaszolni, mint, hogy milyen magas a városháza tornya, mi a Rádió Most frekvenciája, illetve milyen festészeti irányzat kéviselője volt Galimberti Sándor. A legjobban teljesítő első három helyezett csapat tárgyjutalomban részesült.

Ezeket olvasta már?