2018. 04. 12., csütörtök, 12:15
A fenti címmel rendeztek konferenciát az inkubátorházban, csütörtök délelőtt. A Piac & Profit üzleti roadshow keretében a kis- és középvállalatok képviselői kaptak betekintést a rendelkezésükre álló forrásokról és lehetőségekről.
Stabilitás, kiszámíthatóság és biztonság. Ezekre van szükség ahhoz, hogy a vállalkozások jól működhessenek, és ezek most Kaposváron mind együtt vannak. Ezért is tudtuk meghirdetni az évszázad beruházási programját, a 180 milliárd forintos Németh István Programot, mely életünk számos területét érinti – így köszöntötte a résztvevőket Szita Károly a konferencia elején.
A polgármester hozzátette, hogy a települések feladata a vonzó infrastruktúra kialakítása, amivel növelhető a gazdaság versenyképessége. Ezért fejleszti ipari parkjait Kaposvár, és ezért alakítanak ki egy újabb, 33 hektáros ipari területet a Dombóvári út mentén, amit 650 milli forintból még ebben az évben közművesítenek.
Az R67-esgyorsforgalmi út építésének hírére máris megnőtt az érdeklődés Kaposvár iránt a befektetők körében. Három külföldi befektető kérelme van a Nemzeti Befektetési Ügynökség előtt, melyek elbírálása a jövő héten lezárul, és reméljük, hogy hamarosan jó hírrel tudunk szolgálni velük kapcsolatban – emelte ki Szita Károly.
A konferencia résztvevői a rendezvényen hallhattak még a Széchenyi 2020 maradék, de jelentős összegű pénzforrásairól, melyek az év első felében még a kkv-kra várnak. Az előadásokból kiderült, hogy eszközbeszerzésre, innovációra, turizmusra, informatikai, energetikai fejlesztésekre, munkahelyi képzésekre, de még a tőzsdére kerülésre is kaphatók vissza nem térítendő, illetve rendkívül kedvező konstrukciójú pénzek, tőketámogatások.