promóció Magyar Cukor : az élet édesen teljes

2018. 03. 27., kedd, 11:05

124 éves múltra tekint vissza a kaposvári cukorgyártás, így bizton állítható, hogy a város ikonikus gyára és foglalkoztatója a Magyar Cukor Zrt. kaposvári üzeme.

A kaposváriak legtöbbször a Koronás kristálycukor csomagolásán találkoznak a gyár logójával, pedig az élet számos területén jelen van még a Magyar Cukor. Hogy melyek ezek? Most megtudhatja!

Az év legfontosabb időszaka a répafeldolgozási kampány

Minden évben ősszel a figyelem középpontjába kerül a Magyar Cukor kaposvári gyára: ekkor gyújtják be a mészkemencét, amivel kezdetét veszi a cukorrépa feldolgozásának időszaka. Teherautók százai és vasúti vagonok tucatjai szállítják az ország minden tájáról az alapanyagot a gyárba, hogy aztán abból mintegy négy hónap alatt több ezer tonnányi cukrot készítsenek. 2017-ben a 124. kampányát kezdte a gyár, és a 142 nap mindegyikén mintegy 7300 tonna cukorrépát dolgoztak fel, vagyis rekordmennyiségű, csaknem egymillió tonna répa került az üzembe. Mindehhez a cég 224 állandó és 41 idénymunkásának az áldozatos munkája kellett. A tavalyi évben egyébként kiemelkedően magas volt a cukortartalma a répának, mintegy 16 százalék körüli.

Az Év munkáltatója:

2017-ben Magyarország egyetlen cukorgyára, a Magyar Cukor Zrt. kaposvári üzeme érdemelte ki a somogyi megyeszékhely egyik legrangosabb elismerését, amit vállalat megkaphat: az Év munkáltatója díjat. Az önkormányzat 2015 óta ítéli oda az elismerő címet azoknak a vállalkozásoknak, vállalatoknak, akik mind teljesítményükkel, mind a dolgozóik megbecsülésével, valamint a várossal való közös gondolkodásukkal, előremutató tevékenységükkel kiérdemlik azt.

A decemberi díjátadón  Kovács Gergely, a gyár kereskedelmi és marketing igazgatója elmondta, hogy a cukorgyár speciális helyzetben van, hiszen ez az egyetlen cukorgyár itthon, illetve a kampány idején a kollégák nagy része sajátos munkarendben dolgozik, különleges erőfeszítéssel teszik a dolgukat. – A cukorgyár büszke arra, hogy a dolgozóival közösen gondolkodva tervezi a jövőt – tette hozzá az igazgató.

A díjra a Somogy Megyei Ipar és Kereskedelmi Kamara, valamint a Magyar Szakszervezeti Szövetség megyei szervezete javasolta a céget, mivel emblematikus foglalkoztatója Kaposvárnak, gondoskodik a dolgozóiról, és olyan feltételeket biztosítanak a munkavállalóknak, ami sok helyen még elképzelhetetlen.

Jót tenni jó!

A Magyar Cukor Zrt. azon kívül, hogy megédesíti a mindennapokat, társadalmi szerepvállalását is komolyan veszi: tavaly jótékonysági felajánlásukból cuki bölcsisek kaptak egymillió forintértékben képesség- és készségfejlesztő játékokat Kaposváron. A „Koronás jótett program” során a cég különös figyelmet szentelt a helyi közösségek támogatására, és az önkormányzattal közösen határozták meg azokat a célpontokat, ahová a támogatásokat eljuttatták. Az adományából a Kaposvári Humánszolgáltatási Gondnokság Bölcsődei Központja sok-sok olyan hasznos eszközt vásárolt, melyeket saját erőből nem tudtak volna beszerezni. A játékokat az apróságok a májusi átadó után azonnal ki is próbálták, és a maguk módján mondtak köszönetet a cukorgyár képviselőinek az ajándékokért.

Középpontban a környezetvédelem

2007-ben kezdte meg működését az Európában egyedülálló biogáztermelő üzem a kaposvári cukorgyárában. A berendezés a cukorgyártás során melléktermékként keletkező cukorrépa-szeletet és -törmeléket hasznosítja. 2012-ben egy fejlesztésnek köszönhetően már nem csupán az üzem energiaszükségletének fedezésére volt elég az előállított biogáz, hanem az ország összes biogáztermelésének már több mint felét itt állították elő. A gyár a cukorgyártás melléktermékét hasznosítva, évente közel 31 millió köbméter földgázzal egyenértékű biogázt állít elő, melyből jut a kaposvári intézményekbe és a gázüzemű autóbuszokba is.

Tiszta udvar, rendes ház

Tiszta udvar, rendes ház… ugye mindenki hallotta már ezt a kifejezést? A cukorgyár munkatársai nemcsak hogy hallották, de ennek szellemében vigyáznak saját környezetükre is. 2017-ben első alkalommal csatlakoztak a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz, melynek során szemeteszsákokat ragadtak, és közös erővel megtisztították a gyár külső környezetét. A program kapcsán Simon-Nagy Henriette marketing kommunikátor elmondta, hogy a Magyar Cukor Zrt.-nek  nagyon fontos a környezetvédelem, büszkék arra, hogy biogáz üzemük az ország legnagyobb biogáz termelője.

Lendületben a sporteseményeken

Igazán aktív dolgozói gárdával rendelkezik a cég, munkatársaik szívesen vesznek részt különféle sporteseményeken, de talán mégis futni szeretnek a leginkább. Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy megalakították a Koronás Cukor Futó Teamet, melynek tagjai tavaly már másodszor teljesítették az Ultrabalaton 220 km-es távját, majd a Deseda Ultramaraton 252 kilométerét, valamint a Rókaűzők Váltó-futóversenyen is képviseltették magukat. Ezek a versenyek nem csupán arra jók, hogy megmozgassák a kollégákat, hanem arra is, hogy együtt, egymásért szurkolva kovácsolják össze a dolgozókat.

Ezeket olvasta már?