Megkezdődött a Nemzetközi Magyar Matematika Verseny a Táncsicsban

2018. 03. 16., péntek, 07:00

Kaposváron rendezik a 27. Nemzetközi Magyar Matematika Versenyt a Táncsics gimnáziumban a hosszú hétvégén. 5 ország 350 diákja és tanára, határon túli magyarok érkeztek városunkba, Erdély, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja és Magyarország minden részéről. A Táncsicsból 12 diák vesz részt a versenyen.

A rendezvény fővédnöke Dr. Áder János köztársasági elnök. A verseny védnöki szerepét pedig Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Szita Károly polgármester úr vállalták magukra.

Gelencsér Attila, Kaposvár és környéke országgyűlési képviselője köszöntőjében elmondta: a versenyzők és tanáraik tudják, hogy a 21. században a világ a gyors kérdésekre gyors választ vár, miközben a matematika másként működik. Szeret az érdekes problémákon hosszan eldolgozgatni, míg végre ki meri jelenteni, hogy megértette és megoldotta azt.

A versenyzők mellett Gelencsér Attila köszöntötte a felkészítő pedagógusokat is, akik tudásuk legjavát adták át diákjaiknak, különórákat tartva nekik, gyakran a szabadidejüket is velük töltve, hogy minél sikeresebbek és eredményesebbek lehessenek.

Ezeket olvasta már?