Már csak fél órányi parkolás ingyenes a Corso mélygarázsában

2018. 02. 15., csütörtök, 11:42

Az első 30 perc után pedig 50 forintot kell csengetni minden tizedik perc után.

A Corso Kaposvár bevásárlóközpont 2009 áprilisában nyitotta meg kapuit, akkor még 2 órára tehettük le autóinkat a mélygarázsba pihenni.

Alig két évvel később ez az időtartam egy órára csökkent, 2018 év elején pedig már

csak fél órát kapunk ingyen a parkolóból

- legalábbis a tájékoztató tábla erről tanúskodik.

Úgy tudjuk, az ingyenes időszak után

10 percenként 50 forintért

használhatjuk a fedett parkolót.

Egy órányi parkolással tehát 150 (az első fél óra ingyenes), míg két órányival 450 forintot kell bedobnunk az automatába.

A szabadtéri parkolókra ez nem vonatkozik, azok ugyanis városi fenntartásúak. Ott 265 forint egy óra parkolás, a minimum várakozási díj 65 forint.

 

Ezeket olvasta már?