2018. 02. 05., hétfő, 16:25
A forrásokból korábban is ismert volt, hogy Karád barokk stílusú, 18. századi temploma középkori előde helyére épült. Az eddig rejtőzködő Árpád-kori épület maradványai a templom most folyó tatarozása során kerültek elő.
A templom padlója felszedésekor, január 17-én egy kis falszakaszt észleltek a Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum régészei a padló alatt, majd másnap a középkori templom apszisa is előbukkant. Sajnos rendes feltárásra nem volt módjuk, de amennyire tudták igyekeztek követni a falakat.
Két ásónyom mélységben az apszis és a az északi fal nagyjából kirajzolódott, a déli falnak csak a keleti szakasza, nyugatinak csak indulása maradt meg. A félköríves szentélyzáródású Árpád-kori templom 14,5 méter hosszú, 8,3 m széles volt. A szentélynél és az templomhajó északi falának keleti szakaszain 1-3 téglasor a felmenő falból is megmaradt, a belső meszelés nyomai is látszanak. Az épületet még a középkorban bővítették nyugat felé, ekkor feltehetően karzat és torony épülhetett. A 18. században még állhattak romjai, az új templom építésekor ezekhez igazodtak.
A munkában a Rippl-Rónai Múzeum dolgozói közül Molnár István, Balla Krisztián, Cserép Tamás, Papp Zoltán vettek részt.