Kontakt Kaposvár: Keleti Éva fotói az Együdben

2018. 01. 26., péntek, 15:02

A kontakt manapság kapcsolatot jelent, a kiállítás képeinek idején a profi fotós nézőképeinek közvetlenül a filmnegatívról készült apró másolatát nevezték így.

Az eltelt évtizedek alatt a jelentés megváltozott ugyan, de a szó eleven maradt, sőt új jelentést kapott. Valahogy így áll a helyzet Keleti Éva nagyszerű fényképeivel is. Sok szempontból megváltozott az értelmezésük, a valósághoz kapcsolódásuk, de az érvényüket egyáltalán nem veszítették el.

A Kontakt Kaposvár kiállításának anyaga az alkotó MTI utáni időszakában 1976 és 1991 között készült, amikor az Új Tükör, majd a Színházi Élet képszerkesztője lett. Keleti Éva ezt a több ezer negatívot és diát tartalmazó kollekciót a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta, s a korábban még soha sem publikált képeiből válogatva 2016 év végén nyílt meg a Kontakt című tárlat. A szűk két hónap alatt harminc ezren nézték meg a kiállítás. Igazi művészeti szenzáció lett a fővárosban.

Kontakt Kaposvár – Keleti Éva fotói

Együd Árpád Kulturális Központ -Vaszary Galéria

7400  Kaposvár Nagy Imre tér 2.

Nyitvatartás: kedd – szombat: 10.00-18.00; vasárnap és hétfő: ZÁRVA

Megnyitó: 2018. február 16. 17.00 óra

A kiállítás megtekinthető:

2018.február 16. – 2018.március 16.

Kurátor: Szarka Klára fotótörténész, az életmű gondozója

Mostani tárlatunk e nagysikerű kiállítás újra- és átértelmezése. Néhány elemében megőrzi az eredetit, de valójában mégis új. A Kontakt Kaposvár nemcsak a hazai tánc- és színházi világ késő Kádár-kori lenyomatát adja, de remekül példázza az emberábrázolás, a portré, a „hírességek” imázsának változásait is. Keleti Éva így emlékszik ezekre az időkre: „ …bátoríthattam a modelljeimet, elsősorban a színészeket, legyenek fölszabadultak. Viselkedjenek úgy a kamera előtt, ahogy máshol nem mernének. Fotográfusként én is jóval fölszabadultabb lettem, ahogy az MTI-től megszabadultam. … Inkább a fotográfiai szépséget kerestem…”

A közönség rácsodálkozhat a pimaszul fiatal Pogány Juditra, Gálvölgyi Jánosra, Gesztesi Károlyra vagy a kiskamasz Szinetár Dórára. Láthatja az előző színész generáció óriásait, Bessenyeit, Kállait vagy Garas Dezsőt és sok más ismerős arcot. És megismerheti a fotográfus Keleti Éva újabb arcát is, amelyik még játékosabbnak, kísérletezőbbnek, formabontóbbnak mutatja őt, mint amilyennek korábban megismerhettük.

Barátok, pályatársak vallomásaiból filmek is láthatók. A kiállított képek között sétálva megnézhetjük a Szakonyi Károly íróval, Béres Ilona és Szilágyi Tibor színművészekkel és az alkotóval magával készült exkluzív interjúkat is.

Keleti Éva 

fotóművész, fotóriporter

Az ELTE fizika-kémia szakos hallgatójaként került gyakornoknak a Magyar Fotó Állami Vállalathoz 1951-ben. Félbehagyta az egyetemet, s a nagy generáció tagjaitól (Langer Klára, Reismann Marian, Hollenzer Béla, Sándor Zsuzsa, Vadas Ernő, Papp Jenő, Botta Ferenc) tanulta a szakmát. 1956-ig a Magyar Fotónál, majd utódjánál az MTI–Fotónál dolgozott riporterként.

1976 és 1989 között az Új Tükör című képes hetilap képszerkesztője. Majd az Europress fotóügynökséget vezette nyugalomba vonulásáig.

A magyar fotográfiai közélet meghatározó alakja. Tagja volt a World Press Photo Foundation nemzetközi elnökségének, neki köszönhető a nemzetközi kiállítás magyarországi bemutatása. Számos esetben vett részt, nemegyszer elnökként, magyar és nemzetközi zsűrik, testületek munkájában. A MÚOSZ tiszteletbeli elnöke.

Kiállításokat szervezett (1956-os forradalom, Magyarország a Duna gyöngye, Yousuf Karsh, Robert Capa, Kinyílt fiókok), s több könyvet és könyvsorozatot szerkesztett és társszerkesztett (Elfelejtett képek, Várkonyi László, Vadas Ernő, valamint a Film, Színház, Muzsika és a Riportművészet sorozat).

Fontosabb egyéni kiállítások

  • Berlin, 1966
  • Moszkva, 1972
  • Ernst Múzeum, Budapest, 1974
  • Gyula, 1975
  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1976
  • Székesfehérvár, 1976
  • Néprajzi Múzeum, Budapest, 1984
  • Bécs, 1998
  • Csokonai Galéria, Kaposvár, 2004
  • Társalgó Galéria, Budapest, 2008
  • Symbol Galéria, Budapest, 2009
  • Varsó, 2011
  • Budapest Galéria, Budapest, 2011
  • REÖK Palota, Szeged, 2013–2014
  • Kölcsey Központ, Debrecen, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 2016
  • Vaszary Galéria, Balatonfüred, Jurisics Vár, Kőszeg, FSZEK Kisgaléria, Budapest, 2017

Fontosabb díjak

  • 1975 Balázs Béla-díj
  • 1987 Érdemes művész
  • 1997 Arany Tulipán-díj (World Press Photo)
  • 1999 MFSZ életműdíj
  • 2000 Magyar Művészetért
  • 2002 A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje
  • 2005 Táncsics Mihály-díj
  • 2007 Aranytoll
  • 2008 Prima Primissima Díj
  • 2013 Kiváló művész
  • 2017 Kossuth-díj

Publikációk

  • Oly távol és oly közel, Folpress Kiadó, 2004
  • Visszapillantás/Flashback, 2011

Ezeket olvasta már?