Töretlen a Munkácsy Mihály Gimnázium iránt a diákok érdeklődése.

2018. 01. 25., csütörtök, 12:23

Január 20-án írhatták meg a középoktatásba jelentkező tanulók a központi írásbelit - tájékoztatott minket Gyallai Katalin, a gimnázium igazgatója.

A nyolcadik osztályosok közül 197-en, míg a hatodik osztályosok közül 57-en jelentek meg az írásbelin, attól függetlenül, hogy oda jelentkeztek-e, vagy sem. A szóbeli vizsgákat is hamarosan megtartják, ahol még több jelenlétére számítanak. A legnépszerűbb szak még mindig a hat évfolyamos-, illetve az öt és négy évfolyamos, két tannyelvű oktatás, ami a felvételizők számát tekintve feladja a leckét az iskolának, hiszen a felvételi keretlétszámnál jóval több diák felelne meg a követelményeknek.

 

Gyallai Katalin azt is elárulta, hogy az iskola idei, 100 éves évfordulójára rengeteg eseménnyel készülnek a tanulók és a tanárok számára, de a korábbi diákokat és oktatókat is visszavárják a rendezvényekre. Szeretnének egy tiszteletteljes - a jubileumiév számára méltó - ünnepélysorozatot létrehozni, azért az egész 2018-as év ennek a jegyében telik majd.

A programsorozat egy alapkő letételével kezdődött, február 23-án pedig nem maradhat el a hagyományos Munkácsy Est, majd áprilisban egy sportgálára is ellátogathatnak az érdeklődők, melynek keretei között az iskola válogatott és híres sportolói készülnek egy szórakoztató, látványos programmal.

Szintén áprilisban az országos hírnévre szert tett művészeit várja vissza az iskola, hogy újra láthassák és hallhassák őket, ahova mindenkit szeretettel várnak, aki érdeklődik a művészetek iránt. Az ősz folyamán egy újabb kiállítást láthatnak a látogatók és a diákok, amit a korábbi tanulók egykori alkotásaiból állítanak össze.

Októberben „Tudósklub” néven rendeznek egy összejövetelt azoknak, akik itt végeztek, és azóta valamely tudományterületen kutatóként tevékenykednek, illetve egy hangversennyel is készül a Munkácsy kórusa, a színpadon a 30-40 év távlatából visszatérő diákokat is hallhatunk majd.  

Ezeket olvasta már?