2018. 01. 20., szombat, 17:31
Első alkalommal találkoztak idén pénteken este a Kaposvári Vállalkozói Klub tagjai. A rendezvény vendége Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár volt.
A politikus Gelencsér Attilával, Kaposvár és környéke országgyűlési képviselőjével, a klub alapítójával és Szita Károllyal, Kaposvár polgármesterével tartott a találkozó előtt közös sajtótájékoztatót.
Szita Károly elmondta: nehéz, de sikeres évet zárt 2017-ben Kaposvár.
Az eredmények a helyi vállalkozóknak is köszönhetőek, akik jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy erős város lett Kaposvár. Olyan város, amelynek 12 milliárd forinttal nőtt a vagyona és ahol 800-al többen dolgoznak, mint az előző esztendőben- mondta Szita Károly.
Gelencsér Attila egyebek mellett arról szólt, hogy 12, 9 milliárd forint érkezett a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében Kaposvárra a nagyvállalati támogatásokon kívül.
Minden héten ellátogatok egy kaposvári céghez, ahol azt tapasztalom, hogy a helyi vállalkozások fejlődnek, nő az árbevételük és a foglalkoztatottak száma is gyarapodik. Amennyiben ismét elnyerem a választók bizalmát és a következő ciklusban is országgyűlési képviselő leszek, egyik legfőbb feladatomnak a helyi vállalkozások segítését tekintem- mondta Gelencsér Attila.
Rákossy Balázs egyebek mellett arról szólt, hogy kevés olyan város van ma Magyarországon, ahol a vállalkozások olyan jó körülmények között dolgozhatnak, mint Kaposváron.
A kormány segítette a vállalkozásokat növekedési pályára állítani, és a jövőben is mindenben támogatja őket. A jelenlegi kormány a munkahelyteremtés és a béremelés kormánya, ezt azonban nem mondhatnánk el, ha nem lennének a vállalkozások- mondta az államtitkár.
A rendezvényen több mint száz kaposvári és városkörnyéki vállalkozó jelent meg.