Sikeres évet zárt 2017-ben Kométa

2018. 01. 19., péntek, 11:03

Sikeres évet zárt 2017-ben a kaposvári Kométa. Ezeket a sikereket azonban nem adták könnyen, mindenkinek meg kellett érte keményen dolgoznia, legyen szó akár a feldolgozó üzem munkatársairól, a termékfejlesztőkről, az exporttal foglalkozó kollégákról, s persze a cég vezetőségéről egyaránt.

Az elmúlt időszakról dr. Prohászka Balázs, a Kométa ügyvezető igazgató helyettese beszélt lapunknak.

Milyen volt a 2017-es év a Kométa számára?

Azt mondhatom, hogy jó évünk volt, egy jó munkás évünk volt, mert sokat dolgoztunk, és ehhez mérten az eredményeink is elég jól alakultak. Néhány esztendővel ezelőtt még 200-300 ezer sertés feldolgozásáról beszéltünk éves szinten, 2016-ban már elértük az 500 ezres vágásszámot, tavaly pedig e fölött teljesítettünk. 2016-ban megdupláztuk az árbevételünket, 18 milliárd forintról 36 milliárd forintra növeltük, 2017-ben pedig még ezt is meg tudtuk fejelni 6 milliárd forinttal, vagyis elértük a 42 milliárd forintos bevételt.

A siker egyik feltétele mindig a megújulás képessége is. A termékfejlesztés területén milyen munkát végeztek?

Így van, folyamatosan dolgozunk a Kométa termékek fejlesztésén, így nagy figyelmet fordítunk azokra a húskészítményekre, melyeket azok is fogyaszthatnak, akik valamire érzékenyek. Gondolok itt azokra a termékeinkre, melyek nem tartalmaznak szóját, hozzáadott glutamátot, glutént és laktózt sem.

De meg kell említeni a termékek között a virsliket is…

Igen, ebben a portfólióban megtalálható cégünknél a klasszikus műbeles virsli, Frankfurti virsli, a közkedvelt Bécsi virsli, és 2017-ben bevezetett újdonságként a hámozott Koktél virsli és a Kölyök virsli is. Decemberben, ami ugye tipikusan virsli szezon, túlszárnyaltuk az eddigi eredményeket, 27%-kal növeltük ezen termékek értékesítését az előző évhez képest. Ami még fontos, hogy a legnagyobb – közel másfélszeres – növekedést a felső kategóriás Kométa Bécsi virsli érte el.

Milyen külföldi piacok felé nyitott a cég, hogy alakultak az export kapcsolatok?

Legnagyobb exportországunk Olaszország, ide szállítunk legnagyobb mennyiségben Kométa terméket. De ezen kívül exportálunk olyan, mondhatni egzotikus országokba is, mint Dél-Korea, ahová fagyasztott húst szállítunk, Japánba, ahol a kis kolbászkákra van igény, de nyitottunk Vietnám és Szingapúr felé is. 2017 utolsó hónapjában beérett a gyümölcse az évek óta zajló kínai tárgyalásoknak is, ekkor került fel a Kométa a kínai hatóságok által engedélyezett exportőrök listájára.

Visszatérve Kaposvárra, az üzemben milyen fejlesztéseket sikerült végrehajtani?

Folyamatosan bővítjük a kapacitásainkat, főleg azokon a területeken, ahol szűk a keresztmetszet. Büszkék vagyunk arra, hogy felépítettünk egy fűszerraktárat, ahol a továbbiakban a fűszerek keverését is magunk meg tudjuk majd valósítani, nem kell a külső, beszállító cégekre hagyatkoznunk.

Lassan eljutunk odáig, hogy saját sertéstelepei lesznek a cégnek…

Ez egy kicsit még odébb van, de dolgozunk azon, hogy minél jobban ellenőrizzük a beszállítóinkat. Alacsony antibiotikumszintet-felhasználó termelőket keresünk, tehát minél kevesebb mesterséges anyagot tartalmazó húst próbálunk előállítani. Erre egyébként látjuk, hogy fokozatosan nő a fogyasztók igénye, így az előbb említett „mentes” termékek iránt is.

De nemcsak a jó alapanyag és a fejlesztések, bevételek a fontosak a húsüzemnek, hanem a dolgozók is. Milyen számok jellemzik a foglalkoztatást?

Meghaladjuk a 700 dolgozót, amiben a saját munkatársaink és a kölcsönzők által rendelkezésre bocsájtott dolgozók is benne vannak. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, mert nagyon sokat, és nagyon kitartóan dolgoznak. Azt is meg kell említeni, hogy tavaly volt olyan kollégánk, aki már 40 éve nálunk dolgozik, de nagyon sok 5-10-15 éve itt dolgozó munkatársunk van.

A róluk való gondoskodás pedig a bérekkel kezdődik.

Így van, elég magas béremelést hajtottunk végre 2017-ben, és elmondhatjuk, hogy nincs 900 forintos órabérnél alacsonyabb órabéres dolgozó nálunk. Ezt tovább akarjuk a jövőben fejleszteni, a legalacsonyabb bérű dolgozóknál legalább 15 százalékos béremelést tervezünk, míg a következő kategóriában is 10 százalékos ez a növekedés, és felfelé haladva természetesen csökken ez a százalékos arány. A cég és a cég vezetői is szociálisan nagyon érzékenyek, ezért próbálunk értük minél többet tenni, gondolok itt akár a közös, karácsonyi vacsorára.

A 2018-as tervek közül mi az, amit mindenképpen meg kell említeni?

Idén egy nagyon fontos beruházást tervezünk, egy melléktermék-üzemet szeretnénk beindítani. Korábban is rendelkeztünk ilyennel, de most egy korszerűbb üzemet hoznánk létre, ami lehetővé teszi, hogy az állati hulladékot ne megsemmisíteni kelljen, és ezért pénzt kelljen fizetnünk, hanem ezekből terméket tudjunk gyártani, amit aztán értékesíteni tudunk, például húslisztet, illetve a vegyipar és gyógyszeripar számára hasznosítható zsírokat.   

Ezeket olvasta már?