A legjobb füredi borokat keresik

2018. 01. 18., csütörtök, 13:03

A hagyományok szerint idén is megrendezik a Füredi Bormustrát, immáron 16. alkalommal. A Kaposfüredi Szőlősgazdák és Földművelők Egyesülete eseményének a Kaposfüredi Sportcsarnok ad otthont, szombaton 18 órától.

A legelső versenyt 2001-ben rendezték meg, ami szigorúan Kaposvár és a vonzáskörnyékére szorítkozott, de az idők folyamán ez bővült. Tavaly 18 község, 140 versenyzője vett részt a megmérettetésen, de ma már messzebbről is jönnek próbálkozók.

Kurucz János, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy nagyon büszkék a kaposfüredi borokra, a titkuk pedig az, hogy a szőlőhegyüknek nagyon jó a földrajzi elhelyezkedése. Ennek köszönhetően a gyümölcsöket több égtájról is éri a nap, illetve a Deseda jótékony, mediterrán hatása is kedvező számukra, ahogy a jó talaj is.

Az idei mustrára csak 2017-es borokkal nevezhettek gazdák, az eseményre pedig két palack borral kell érkezniük a versenyzőknek; az egyiket elbírálják, a másikat pedig az eredményhirdetés után fogyaszthatják el. A borbírálat már pénteken megkezdődik, szombaton pedig az ünnepélyes eredményhirdetést tartják. Ennek keretein belül a plébános megáldja a borokat, asztali áldást mondanak, majd a vacsora következik. Ezt követi a zsűri értékelése, a díjak átadása, a rendezvény pedig zenés mulatsággal végződik és a versenyzők, valamint az érdeklődők megkóstolhatják a borokat. 

Ezeket olvasta már?