2017. 12. 20., szerda, 10:13
A karácsony az Istennel való találkozás, a vigasztalás misztériuma, erről beszélgettünk Rumszauer Miklós római katolikus plébánossal, püspöki helynökkel.
„Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…”
Ady Endre karácsonyi szavai ma is aktuálisak. A karácsony remény és gyengédség.
Megtaláljuk ezeket 2017 karácsonyán vagy elveszünk az ajándékozás és a nagytakarítás rengetegében?
Ez mindenkinek a saját, egyéni rászánásától, időbeosztásától függ. Ez egy kicsit olyan, mint a nyári szabadság. Van, aki jól kihasználja, s van, aki kevésbé, és úgy zakatol át a nyáron, hogy nem megy el pihenni. Adventtel is lehet úgy járni, hogy jól gazdálkodunk vele, de úgy is, hogy nem.
Miként lehet jól kihasználni ezt az időszakot?
Úgy, hogy arra figyelünk, amire előkészülünk. Az advent a karácsony előkészülete, és nagy baj, ha a karácsonyi készülődés csak a vásárlásról, a bejglisütésről, a függönymosásról, ablakpucolásról szól. Bár ezeket is meg kell csinálni, mert segítenek bennünket ráhangolódni az ünnepre, de önmagában ezeknek a technikai, tárgyi feltételeknek a biztosítása még nem teszi áldottá és széppé az ünnepet. Lélekben kell közelebb jutni a karácsony misztériumához. Ez pedig ott kezdődik, hogy ki-ki a maga lelkéhez is közelebb kerül. Ma nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a külcsínre, és egy kicsit kárvallottja ennek a belbecs. Fontos az, hogy mit veszünk fel és mit eszünk, hogy mi kerül a karácsonyi asztalra, hogy ki milyen ajándékot kap, de hogy igazából mi történik karácsonykor, arról már kevésbé esik szó.
Hogyan tudnánk ezen változtatni, miként tudnánk ezen alakítani?
Rengeteg lehetőséget és ötletet kapunk erre. Nekem, római katolikus papként nyilván a spirituális előkészület a legfontosabb. Készülhetünk karácsonyra például többlet imával, erre lehetőséget adnak a hajnali misék, amikor gyertyafényben, reggeli visszafogottságban imádkozhatunk a templomokban. Én például gyakran hallgatok ilyenkor adventi zenéket is, melyeknek megvan az a jótékony hatása, hogy belemos bennünket, észrevétlenül ráhangol az ünnepre, előkészít, nyitogat bennem valamit. Fontos, hogy ilyenkor még többet olvassuk a Szentírást. Ha lélekben rákoncentrálunk arra, hogy mi történik majd, az segít abban, hogy jobban átéljük az ünnepet, és ez visszafelé is hat: az arra való készülődés engem is megérlel, hogy megérkezzem karácsonyra. Nagyon jó lehetőség az ünnep „elővételezett átélésére” a jótékonykodás is. S itt nemcsak arra gondolok, hogy ki-ki találhat a környezetében szegény, rászoruló embert, akinek nagy segítség az ajándékba kapott tartós élelmiszer-csomag, vagy a gyermeke számára egy apró játék, letett és még jó állapotban lévő kabát, cipő, kesztyű, ruha… Nem csak ilyen tárgyi, materiális dolgokra gondolok, hanem a jótékonykodásnak is van egy spirituális „változata.” Jézus az irgalmasság testi és lelki jó cselekedetei alatt „hirdette meg” ezt a programot. Senkinek nem „tilos” elmagányosodott, az egyedülléttől szenvedő ismerősét, rokonát meglátogatni, rég nem látott rokont felkeresni, kiengesztelődni azokkal, akikkel szemben nehézséget, kapcsolati vákuumot érzünk.
Mi a karácsony valódi üzent a XXI. századi embernek?
Karácsony üzenete változatlan: Isten emberré lett. Ez olyan teológiai igazság és olyan történelmi tény, amely kétségbevonhatatlan, és amely függvényében kell értelmeznünk a karácsonyt. A Szentírás első lapja arról szól, hogy az Isten megalkotta saját képmására az embert. A létsíkok alulról fölfelé áthághatatlanok. Egy óvodás nem érti meg egy egyetemi professzor beszédét, de egy professzor tud az óvodások nyelvén szólni. S ez így van az Isten-ember kapcsolatában is. Istennek kell lehajolni az emberhez, mert az ember nem tud felemelkedni Istenhez. Ha Isten igényt tart arra, hogy őt az ember megértse, akkor Istennek olyan nyelvet kell használnia, olyan formavilágban kell megszólalnia, amit az ember megért. Az Isten ezért kényszerítve van arra, hogy az ember nyelvén fejezze ki magát.
Észrevesszük-e, amint az Úr lehajol hozzánk, megértjük-e a nyelvét?
Merem remélni, hogy egyre többen vannak, akik igen. S itt nem kell feltétlen nagyszabású dolgokra gondolni, apró, szimbólumok szintjén is működik ez. Mindenkinek van lelkiismerete. A jól karbantartott lelkiismeret pedig pontosan jelzi, adja az impulzusokat. Vannak belátások, vannak megérzések, amikor az ember pontosan tudja, hogy most a lelkiismeret hangja szólalt meg. Ahogy Gyökössy Endre mondta, hallgass mindig az első, belső, felső hangra, mert az a Szentlélektől van. Ha elhisszük Isten gondviselését, akkor az első, felső, belső hang, a Szentlélek inspirációja valóban vezet és irányít minket, csak ennek engedelmeskedni kell.
Mennyire jut el ma hozzánk karácsony üzenete, menyire élünk ma önmagunkkal, másokkal szeretetben?
Ezzel mindenkinek szembesülni kell, és mindenkinek mindennap meg kell harcolni azt. A tegnapi békességem önmagammal mára már kevés. A mai békességet újra meg kell vívni, ma újra meg kell harcolni. De hála Istennek, nem reménytelen ez a harc. Mert a tegnapi békességem ma erőt ad, hogy ha tegnap rendben, békében tudtam viseltetni a saját sorsommal, akkor ez erősít abban, hogy ez ma is sikerülni fog. Nincsenek kész panelek, előre gyártott sablonok. Isten kegyelme nem múzeum, hanem élő élet, amely napról napra megújul, és nekünk ebben a megújuló Isten kapcsolatban kell kivívni a saját belső békénket, önállóságunkat, függetlenségünket, és a kegyelmi töltetet is.
