2017. 12. 19., kedd, 15:45
Az Aase-díjat kapott Serf Egyed, a kaposvári Csiky Gergely Színház színművésze. Aase-díj kiemelkedő teljesítmények és tehetségek számára adható szakmai díj. Az elismerést minden évben két nőnek és két férfinak ítélik oda.
A díj odaítéléséről színművészekből álló kuratórium dönt, amelynek tagja többek között Udvaros Dorottya, Ráckevei Anna, Egri Márta, Gáspár Tibor és Márton András színművész.
A díjat Gobbi Hila alapította végrendeletében. A budai házának halála utáni értékesítéséből befolyt összeg kétharmadát, 1989-ben 5,3 millió forintot szánt a díj alapítására. Gobbi Hilda szándéka szerint 50–50 ezer forintot kell adni az évad legjobb epizodistájának, a díjjal járó összeg azonban az alaptőke gyarapodása révén ma már 220–220 ezer forintra nőtt.
Az idei díjazottak Serf Egyed mellett Gazsó György, Szabó Márta és Nagy Mari. Az utóbbi színésznő évekig szintén a Csiky Gergely Színház társulatának tagja volt.