2017. 12. 18., hétfő, 18:36
A kisebbségek napja alkalmából tartott évértékelőt a Kaposvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat a Kaposszentjakabi Művelődési Házban.
A rendezvényen részt vett Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere, aki köszöntőjében kiemelte: Kaposvárnak fontos a nemzetiségi önkormányzat tevékenysége, így a jövőben is nagy hangsúlyt fektetnek majd az együttműködésre.
A rendezvényen részt vett Molnár Gábor rendőr ezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, aki elmondta, hogy a jövőben kiemelt feladatnak tartja a kisebbséggel való kapcsolattartást, illetve felhívta a figyelmet az elfogadás fontosságára, ami az integrálódás alapja.
Az eseményen Kátai Attila, a Kaposvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke röviden összegezte, majd eredményesnek értékelte a 2017-es évet.
A rendezvényen fellépett Sebestyén Kátja és Cseke Ilon, akik egy zenei utazásra invitálták a jelenlevőket.
A délutáni programokat díjátadóval, valamint a Karaván Família kiskoncerjével zárták le.