Félidejéhez érkezett a szeretet.éhség. Országos Adventi adománygyűjtés

2017. 12. 16., szombat, 09:16

Már több százezren csatlakoztak az ország legnagyobb ünnepi összefogásához. Egészen év végéig várják a felajánlásokat az Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as adományvonalán, és vasárnapig a kaposvári Ajándékkuckóban a Kossuth téren.

Advent első vasárnapja óta 52 ezren tárcsázták a 1353-as adományvonalat, ami hívásonként 250 forintnyi adománnyal számolva már 13 millió forint felajánlás. A Tesco áruházakban november közepétől 200 ezer adománykupon kelt el a kasszáknál, azaz eddig több mint 50 millió forintot adományoztak az áruházlánc vásárlói. Az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat budapesti helyszínén, a HelloPay bankkártyás fizetőrendszeren keresztül pedig több mint 1 millió forint gyűlt össze a mai napig.

Az Ökumenikus Segélyszervezet immár 22. alkalommal szervezte meg a szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtését. A gyűjtés ’ÉTELT az éhezőknek, OTTHONT az otthontalanoknak, ESÉLYT az esélyteleneknek!’ jelmondata azt hangsúlyozza: ez az ünnepi összefogás nem egy egyszeri ajándékozásról szól. Azért gyűjt a Segélyszervezet, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből.

December 31-ig, azaz még bő két hétig hívható az Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as adományvonala. December 17-éig, vasárnapig még várják az adományokat a kaposvári Kossuth téren található Ajándékkuckóban is, hiszen a város egy adománypont felállíásával csatlakozott a gyűjtéshez, ahová elsősorban a gyerekeknek szánt felajánlásokat várják. Szombaton és vasárnap 14 és 18 óra között tudják az adakozók leadni adományaikat az önkénteseknek.
 

Ezeket látta már?