2017. 12. 14., csütörtök, 12:44
Továbbra is a tehergépjárművekkel az előzési tilalom érvényre juttatása a cél.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai december 13-án 9 óra és 18 óra között közúti ellenőrzéseket hajtottak végre az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán. Az intézkedés elsősorban a nehéz tehergépkocsik előzési tilalmának ellenőrzésére irányult.
Az ellenőrzés időszakában a rendőrök szabálytalan előzés miatt összesen hat járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, továbbá - a gyorsított szabálysértési eljárás lefolytatása céljából - három külföldi gépkocsivezetőt állítottak elő.
Ismételten felhívja a rendőrség a járművezetők figyelmét, hogy tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton 6 óra és 22 óra között - a 7500 kilogrammot - meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel!