Közös gyertyagyújtás adventkor

2017. 11. 29., szerda, 10:44

Több mint száz programot kínálnak adventkor az érdeklődőknek Kaposváron. A központi helyszín ezúttal is a sétálóutca lesz, de az Együd Árpád Művelődési Központban és társintézményeiben is gazdag kínálattal várják a városlakókat és az idelátogatókat.

A rendezvénysorozat vasárnap este, az első, közös adventi gyertyagyújtással kezdődik, melyet ingyenes Wolf Kati koncert követ. Hétfő kivételével azután minden este lesznek programok, így egyebek mellett hangversenyek, kulturális bemutatók és sportversenyek is. Változás, hogy miután idén advent utolsó vasárnapja december 24-ére esik, aznap már nem lesznek rendezvények, ezért az advent utolsó napi programokat december 17-én tartják meg. Ismét lesz karácsonyi kirakodóvásár, az árusok már pakolnak, néhányan már ki is nyitottak. A korábbi évekhez hasonlóan, kézműves és helyi termékekkel várják a vevőket az árusok.

A két ünnep között sem áll meg az élet: akkor érkeznek városunkba a SEUSO-kincsek, az ünnepi rendezvénysorozat pedig közös, szilveszteri bulival, és a Zanzibár zenekar koncertjével zárul december 31-én.

A Kaposvári Advent részletes programjait ITT megtalálja.

Ezeket látta már?