2017. 11. 27., hétfő, 17:49
November 27-28-án a SMRFK Bűnmegelőzési Osztálya, a nők elleni erőszak megelőzésének napja alakalmából, egy erre a célra berendezett standon várja az érdeklődőket a Kaposvár Plázában a „néma bábuk” kiállításán. Kaposváron is működik segítő szolgálat.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság évek óta meghívja november 25-én a nők elleni erőszak megelőzésének napján azokat a szervezeteket Kaposvárra, akik segíteni tudnak az áldozatoknak.
A kétnapos programon részt vesznek a témában érintett szervezetek, a Fehér Gyűrű Egyesület, a Borostyán Anyaotthon, az Áldozatsegítő Szolgálat képviselője, valamint gyermekjogi képviselő és védőnők.
- Nagyon fontos, hogy az áldozatok tudják, hogy számíthatnak ránk, van segítség – mondta el a megnyitón Dr. Jávorszkyné dr. Molnár Magdolna rendőr alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője.
A Somogy Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának Áldozatsegítő Osztályának vezetője kiemelte, 2017 januárja óta minden járási hivatalban működik az áldozatsegítő szolgálat. Év eleje óta minden bántalmazásban - akár fizikai, lelki vagy szexuális bántalmazásban - érintett felkeresheti a lakóhelye szerinti illetékes hivatal áldozatsegítő szolgálatát.
Erre a linkre kattintva kaphat bővebb információt! Elérhetőség, időpontok, telefonszámok!
Éjjel-nappal hívható zöld szám: 06-80-225-225 (Áldozatsegítő Vonal)
Dr. Triznay Gabriella a megnyitón úgy fogalmazott, hogy a segítségnyújtás igen komplex, ugyanis az mindig az áldozat igényei szerint történik. Ez jelenthet anyagi, érdekérvényesítési és lelki segítséget is. Ilyen lehet például egy új albérlet keresése, lelki segítségnyújtás, esetleg a gyermek másik iskolába íratása.