2017. 11. 26., vasárnap, 09:21
A kaposvári rendőrök pár órán belül azonosították és elfogták a gyanúsítottat, most bíróság előtt felel tettéért, a sértett pedig visszakapta ellopott értékét.
Október 29-én a reggeli órákban ismeretlen tettes a helyi váróteremben alvó sértett táskájából eltulajdonította táblagépét, majd távozott a helyszínről. A beszerzett adatok és kamerafelvételek elemzése alapján a rendőrök beazonosítottak egy 39 éves helyi férfit, aki tettét követően még aznap busszal Pécsre, majd onnan a délelőtti órákban visszautazott volna Kaposvárra, és akit még aznap délelőtt elfogtak és előállítottak a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A nyomozók B. Imrét gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, majd a Kaposvári Járásbíróság elrendelte előzetes letartóztatását.
A gyanúsított beismerő vallomást tett, a lakcímén tartott házkutatás során az eltulajdonított műszaki cikket is lefoglalták tőle, amit a sértettnek visszaadtak.
A Kaposvári Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek küldte meg.