Hat kaposvári egyetemi hallgató az országos döntőben

2017. 11. 23., csütörtök, 17:50

Minden eddiginél több, 20 hallgató nevezett a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karának 15. Tudományos Diákköri Konferenciájára. A zsűri döntése értelmében hat dolgozat jutott az országos döntőbe.

A tapasztalatok alapján nemcsak a jelentkezők száma, hanem a dolgozatok színvonala is emelkedett. Ráadásul a témák is rendkívül aktuálisak voltak. A hallgatók többek között a Csiky Gergely Színház és a Spar új marketingstratégiájáról is írtak. Emellett a népművészeti termékek népszerűségét is vizsgálták magyar és erdélyi fiatalok körében, de a laktózmentes termékek is górcső alá kerültek.

A résztvevők a marketing és menedzsment valamint a gazdálkodástudományi szekcióban mutathatták be dolgozataikat. Utóbbiban három külföldi hallgató is szerepelt. Az eseményt immár 15 alkalommal önállóan szervezte meg a kar. Az idei GTK TDK egyik különlegessége, hogy a Baka József Szakkollégium is képviseltette magát a zsűriben. Sőt, egy különdíjat is kiosztottak. Ez az együttműködés pedig hozzájárul ahhoz, hogy a karon tanuló tehetségek még inkább kibontakoztassák tudásukat.

Az ítészek döntése értelmében hat dolgozat jutott az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. Az érintett hallgatók a következő időszakban különböző tanfolyamokon vehetnek részt, ahol módszertant és prezentációs készséget is fejlesztik majd. Emellett több szakértő tanácsaival segíti majd az országos döntőben való sikeres szereplést.

A helyezettek és továbbjutók:

Gazdálkodástudományi Szekció

1. helyezett és továbbjutó az OTDK-ra:
Pisal Poch: Impact Analysis of Organic Vegetable Farming on Farmers' livelihood in Cambodia

2. helyezett:
Gelencsér Martin: Munkahelyi generációs konfliktusok

3. helyezettek:
Csupor Bence Zoltán – Horváth Adél: Az értékteremtés gyakorlata a Csíki Sör Manufaktúránál: marketing és menedzsment
 
Marketing és Menedzsment Szekció

1. helyezettek és továbbjutók:
Valkó Roland: Egy megújult SPAR szupermarket vásárlókra gyakorolt hatásának vizsgálata
Csizmadia Adrián: Települések jövedelmi és iskolázottsági helyzetének vizsgálata a Dél-Dunántúli régióban

2. helyezett és továbbjutó:
Seprődi Melánia: Népművészeti termékek történetének vizsgálata és fogyasztói megítélése

3. helyezett és továbbjutó:
Zsigó Peggy: Laktózmentes termékek kínálata és fogyasztói megítélése

Különdíj és továbbjutó:
Ignácz Klaudia: A kaposvári Csiky Gergely Színház megítélésének vizsgálata a Kaposvári Egyetem hallgatói körében

Ezeket olvasta már?