2017. 10. 13., péntek, 11:38
45. születésnapját ünnepelte pénteken délelőtt a Temesvár utcai tagóvoda. Az eseményen Szita Károly, Kaposvár polgármestere is köszöntötte a gyerekeket, a pedagógusokat, a szülőket és az nyugalmazott óvónőket.
A legkisebbek énekkel, furulyaszóval és kis ajándékokkal köszöntötték a vendégeket pénteken délelőtt a Temesvár utcai tagóvoda születésnapi ünnepségén. A rendezvényen részt vett a körzet önkormányzati képviselője, Dér Tamás alpolgármester, Csillag Gábor főjegyző és Szita Károly polgármester. A városvezető a rendezvényen köszöntötte a nagy tapasztalattal rendelkező, hosszú éveken át dolgozó óvónőket, és kihangsúlyozta: "nekik köszönhető, hogy most ünnepelhetünk, hiszen az elődök mindig meghatározzák számunkra, hogy mi a kötelességünk".
Az életünkben, és nem csak egy nagy, hanem egy kis család életében is a legfontosabb kincs, a gyerek. Éppen ezért teljesen egyértelmű, hogy minden amit teszünk, azt értük tesszük, mert azt szeretnénk, hogy gyerekeink és unokáink még jobban élhessenek, mint ahogy mi élünk."
- mondta az ünnepségen Szita Károly.
Beszédében megköszöntöte a dadáknak, az óvónőknek, hogy nyugodt szívvel vihetik a szülők óvodába a gyerekeiket, és, hogy türelemmel tanítják és nevelik őket.
Szita Károly hangsúlyozta:
Amikor erre az ovódára gondolok, amely a zászlajára tűzte az egészséges életmódot, az egészséges nevelést, a természetet és a környezetvédelmet, óhatatlanul is eszembe jut az, ami most a városban történik. Hiszen az épülő sportcsarnok, az épülő uszoda, és a sok-sok párhuzamosan futó fejlesztés mind-mind a gyerekekért és a jövő nemzedékéért történik."