2017. 10. 05., csütörtök, 06:45
A végtelenségig őszinte és mindig önmagát adja. Nem visel álarcot, s utolsó végvári harcosként képes küzdeni azért, amiben hisz. Ezek adják Hobo hitelességét, melyek az évtizedek alatt védjegyévé váltak. A 72 éves művészt négy előadásban láthatjuk a közeljövőben Kaposváron.
A kosaras magasság törékeny belsőt takar, ön rendkívül érzékeny ember. Áldás vagy teher, ilyen szenzitíven élni?
Annyi, és olyan minőségű szeretetet kapok a családomtól és a közönségtől, amely mellett minden keserűség és fájdalom ellenére megéri ilyennek lenni.
Sok veszteség, sok öröm és sok tanulság is érte az elmúlt 72 évben. Melyikből volt a több?
Hullámzó, de az utolsó 24 évben nagyon kiegyensúlyozottan élek, sokkal boldogabb vagyok, mint korábban. Gyönyörű családom van, és olyan közönségnek játszom, melyről nem is álmodtam.
Milyen értékek szerint éli az életét, mi a legfontosabb a mindennapokban?
A legfontosabb az őszinteség, még ha ez néha kellemetlen is. Én nem hazudok. Akkor is őszintén elmondom mit gondolok, ha valaki a véleményemet kéri a dalszövegéről vagy a zenéjéről. Ha az rossz, azt tudnia kell, hogy tanuljon belőle. Az őszinteség mellett pedig a nyitottság a legfontosabb, amivel együtt jár, hogy nemcsak a jót, de a rosszat is észrevesszük, magunkba szívjuk, de szerencsére sokkal több jó van a világon, mint rossz.
Rengeteget dolgozott, és túl a hetvenen sem pihen. Egész évre tele a naptárja a fellépésekkel. Hogy bírja?
Én nem dolgozom, én játszom. S ez az élet legnagyobb ajándéka. A színpadon sem viselek álarcot, ugyanazt adom, mint a civil életben. Én mindig ugyanolyan vagyok, nem fordítok energiát arra, hogy előnyösebb arcom mutassam bárhol, bárkinek. Ez megkönnyíti az életem, mert a saját elvárásomon kívül senkinek nem kell megfelelnem.
Hobót nem látni a bulvárok címoldalán, nem tartozik a botrányos, zajos celebek közé. Tudatosan óvja a magánéletét?
Nem kábítószerezek, nem alkoholizálok, még csak nem is dohányzom, gyönyörű családi életet élek. A sajtónak ez unalmas, nekem viszont energiát ad, s azt a szeretetet, amit a feleségemtől és a gyerekeimtől kapok, nem bocsájtom közre. Az energiám jelentős részét tőlük kapom, ők akkor is mellettem vannak, amikor még magamnak is nehéz vagyok.
Erős a vonzódása az irodalomhoz, Kaposváron négy fellépése lesz, melyek közül három az irodalomhoz kötődik. Ady, József Attila és Csokonai estjei lesznek. Sokat olvas?
Állandóan. Annyi könyvünk van már otthon, hogy nem tudjuk hová tenni őket. Mindennap olvasok, este nem tudok úgy lefeküdni, hogy előtte ne vennék könyvet a kezembe. Örömöm lelem a versekben, és ami még fontosabb, tanulok belőlük.
Ön a blues magyar apostola. Ez a zenei műfaj azonban mintha kihalt volna itthon. Érdeklődnek iránta a mai fiatalok?
Nem igazán. A 90-es évek elején pukkant ki ez a lufi, amikor feltűnt néhány sikeres, angolul játszó blueszenekar, akik kijelentették, hogy magyarul nem lehet bluest énekelni. Én viszont azt gondolom, hogy mindenki a saját anyanyelvén tud igazán megszólalni és kifejezni magát. Olyanok is voltak, akik saját bluesdalaikat énekelték, de ezekkel nem tudták és nem is akarták megszólítani az embereket. Így aztán egyedül maradtam, a hat éve megszűnt Hobo Blues Band tagjai egészen más irányba indultak el. Úgy tűnik, ha én is abbahagyom, senki nem fog követni, bár manapság egy-két bluesénekes ismét feltűnt, de ők egészen más megközelítésben játszanak, mint én.
Fontosak a szakmai vélemények, hogy mit írnak, mondanak a kritikusok?
Egyáltalán nem érdekelnek a pénzért kritikát írók, akik mindig kiszolgálnak valakit. A közönség érdekel, akinek évente 130 előadást játszom. Ha a kritikusok nem is mindig kedveltek, az emberek szeretetét nem veszítettem el, s ezt megpróbálom megszolgálni.
A sok fellépés mellett könyvírásra is volt ideje. Miről szól a Hobo Ludens?
Ez az összegyűjtött írásaim halmaza, ötven év története több mint 1400 oldalon. Minden korábbi írásom helyet kapott benne, amit megtaláltam, bár rendetlen ember lévén sok minden elkallódott. Vannak benne dalszövegek, fordítások, a novelláim, színdarabok és versek. Én soha nem nézem meg a saját videóimat és nem hallgatom a zenéimet, most viszont végig kellett olvasnom a korábbi írásaimat, s ez nagyon sok érdekes tapasztalatot adott. Vannak ma már pocséknak tartott dalszövegeim, de azokat is vállalom, s megjelentettem őket. Minden, ami a könyvben helyet kapott, én vagyok, s ezt büszkén vállalom.
