2017. 09. 26., kedd, 13:40
Négy színházi produkció és egy szintén négy előadásból álló Hobo előadássorozat várja a kaposváriakat októbertől áprilisig, a Szivárvány Kultúrpalotában. A részletekről kedden tartottak sajtótájékoztatót az rendezvények helyszínén.
Török Tamás, a Szivárvány Kultúrpalota művészeti vezetője elmondta: olyan előadásokat választott, melyeknél a színészi játék és teljesítmény az meghatározó.
A Táncdal fesztivállal indítanak október 12-én, az előadásban több kaposvári színész is fellép. Novemberben a Vidám kísértet című darabban olyan színészeket láthatunk, mint Gálvölgyi János, Hernádi Judit, vagy Pásztor Erzsi. A 84 éves művésznő már nem vállal vidéki fellépést, Kaposvárral azonban kivételt tett.
- Nagyon örülök, hogy sikerült ezt az előadást elhozni Kaposvárra, egy vérbeli komédiát láthat a közönség, amely reményeim szerint óriási siker lesz - mondta Török Tamás, aki adventkor családi darabbal várja a közönséget: a Melyiket a 9 közül? című előadás kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlható.
Az új év egy sikerdarabbal, a Csárdáskirálynővel kezdődik, amely egyben az őszi-téli színházi előadássorozat utolsó darabja.
A színházi produkciókban négy Kossuth- díjas művészt is láthatnak a kaposváriak, hozzájuk csatlakozik ötödikként Földes László Hobo, aki szintén négy előadást tart a Szivárvány Kultúrpalotában. Jövő héten, október 4-én Halj meg és nagy leszel! címmel hallhatnak az érdeklődők Hobotól dalokat, verseket, történeteket az utolsó hetven évből.
Idén még egyszer találkozhatunk Hobóval, novemberben Ady esttel lép a közönség elé, majd márciusban Jim Morrison emlékestet tart, a költészet napján pedig József Attila versekkel mutatkozik be a közönségnek Földes László Hobo előadássorozatára és a színházi előadásokra már kaphatók a bérletek, de jegyek is vásárolhatók az előadásokra. Hobo február 3-án, a farsangi napokon is fellép, akkor Csokonai Vitéz Mihály műveit adja elő, az előadás térítésmentesen nézhető meg.