2017. 09. 17., vasárnap, 10:48
Művészet, kultúra, hit. Mindezek összessége az Ars Sacra Fesztivál, ami idén már tizedik jubileumát ünnepli hazánkban, s melyhez Kaposvár ebben az évben is színes, érdekes programokkal csatlakozott. Az ünnepélyes megnyitót szombaton tartották a Latinka Házban.
„Ne féljetek!’” Ez a Jeremiás próféta könyvéből származó idézet az idei fesztivál jelmondata, s egyben fő üzenete. Ezt emelte ki köszöntőjében az ünnepélyes megnyitón Varga László megyéspüspök és Szita Károly polgármester is. Mindketten a közösség békés együttélését, a magunkba tekintés és a másokkal való törődés fontosságát hangsúlyozták.
A helyi programok már pénteken megkezdődtek egy filmvetítéssel a Szivárvány Kultúrpalotában, amit még egy követ majd jövő pénteken. Ezeken kívül számos érdekes programmal várják az érdeklődőket a szervezők, például könyvbemutatóval, kiállítással, verses-zenés eseményekkel, beszélgetésekkel, előadásokkal. A helyszínek is igen változatosak, a templomokon túl az anyaotthonban, a könyvtárban, a püspökségen, a hajléktalanszállón ugyanúgy lesznek programok, mint általános iskolákban, a kórház kápolnájában, vagy éppen a Kossuth téren, ahová a hét közepén megérkezik a Hajléktalan Jézus-szobor is, mely a világot járva hívja fel a figyelmet az együttérzés és egymásról való gondoskodás fontosságára.
Az Ars Sacra minden év szeptemberének harmadik hetében, az Európai Örökség Napjaihoz kapcsolódva, 9 napon át kínál művészeti, kulturális programokat Európa szerte.