Rendőri irányítás mellett haladnak a munkálatok Kaposváron

2017. 09. 14., csütörtök, 09:39

Csütörtökön a Németh István fasor és a Tallián Gyula utca találkozásánál, valamint a Vásártéri út és a Kanizsai utca kereszteződésénél is rendőri irányítás mellett halad majd a forgalom a felújítási munkálatok miatt.

A Németh István fasor megújítása miatt a mai napon kikapcsolták a jelzőlámpát a Tallián utcai kereszteződésnél. Ahogyan a reggeli, úgy a délutáni csúcs idején is rendőr irányítja a forgalmat. Kérjük az arra közlekedőket, hogy figyelmesen vezessenek. Ugyancsak rendőr segíti a közlekedést a Vásártéri út és a Kanizsai utca kereszteződésében minden reggel 7 órától fél kilencig, illetve délután 16 és 17 óra között. Mint tudjátok, a helyszínen új csomópontot alakítunk ki, biztonságosabbá tesszük a kereszteződést. A konkrét átépítés előtt, jelenleg és a következő hetekben is a közműrendezés zajlik, emiatt csúcsidőben torlódás alakul ki a helyszínen.

A rendőrség azt kéri, hogy aki teheti, válasszon másik útvonalat a reggeli és a délutáni csúcs idején.

Ezeket olvasta már?