2017. 08. 30., szerda, 13:30
Új tanév kezdődik több ezer kaposvári diáknak, kicsinek, nagynak egyaránt. A legnagyobb újdonság az, hogy 1-9 évfolyamon minden diák ingyen kapja a tankönyveket, Kaposváron pedig továbbra is hagyománya van annak, hogy az általános iskolákban első évfolyamot kezdő kicsik egy teljesen felszerelt tolltartót kapnak ajándékba a várostól.
Mintegy 10500 diáknak kezdődik meg a tanév Kaposvár általános és középiskoláiban. Közülük csaknem 500-an először ülnek iskolapadba. A kaposvári tankerületi központhoz tartozó városi intézményekben 7000, míg a Kaposvári Szakképzési Centrum öt, kaposvári tagintézményében 3300 tanuló kezdi meg a 2017/18-as tanévet. Utóbbiak közül több mint 500-an esti, felnőttoktatási rendszerben tanulnak majd.
– Az önkormányzat – a fenntartó kilététől függetlenül – helyben igyekszik mindazt biztosítani, amivel a pedagógusok a lehető legjobb körülmények között végezhetik a munkájukat és a gyermekek a lehető legnagyobb tudással vértezhetik fel magukat – mondta a tanévkezdés kapcsán Kaposváron tartott pedagóguskonferencián Szita Károly. A polgármester hozzátette: a város évente mintegy 100 millió forint összértékben segíti az oktatás ügyét.
A városvezető kérte a pedagógusokat, hogy az ősz folyamán részt vehessen iskolánként egy-egy nevelőtestületi értekezleten, hogy valós képet kaphasson az iskolákban jelenleg zajló folyamatokról, s hogy érdemben tudja képviselni az érdekeiket a köznevelési kerekasztal összejövetelein.
Gelencsér Attila Kaposvár és térsége országgyűlési képviselője a konferencián arról beszélt, hogy csak a kaposvári tankerületben 160 ezer tankönyvet osztottak ki, Erzsébet-táborban 1315 gyermek nyaralhatott, és 15 milliárd forint értékben valósulnak meg különböző fejlesztések az oktatás terén.