KÁN: új élmények, régi értékekkel

2017. 08. 30., szerda, 12:55

Ismét megnyitja kapuit a Kaposvári Állattenyésztési Napok. A galambtól a kecskén át a húsmarháig az állattenyésztés színe java várja az érdeklődőket a szeptember 1-3. között a Pannon Lovasakadémián. Sári Enikővel a Magyar Mezőgazdaság Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk a rendezvényről.

Gazdaudvarral, lovaglással, vadasparkkal, bocisimogatóval és izgalmas lovasprogramokkal is készülnek a szervezők a családok szórakoztatására, de természetesen a szakmai programok sem maradnak el. A rendezvényről Sári Enikővel, a rendezvényt szervező Magyar Mezőgazdaság Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

A tavalyi, jubileumi X. KÁN hatalmas siker volt, túl lehet ezt szárnyalni?

Mindig szeretnénk túlszárnyalni! Mi szervezők – a Kaposvári Egyetem és a Magyar Mezőgazdaság Kft. – minden évben valami újat, valami pluszt szeretnénk hozzátenni a programhoz, természetesen a régi értékek megőrzésével, úgyhogy ebben az évben is tartogatunk néhány meglepetést.

Több száz kiállító, több tízezer látogató. Ezek a számok jellemzik minden évben a rendezvényt…

Igen, ebből is látszik, hogy az állattenyésztési kiállításoknak meg van a létjogosultsága, és meg van az a sajátossága, hogy az állatok úgymond vonzóerők lehetnek. Az állatok azon családok számára is érdekesek, akik nem a gazdatársadalom tagjai, nem ebből élnek. A gyerekek nagyon szeretik az állatokat, ami számunkra nagyon fontos, és ennek is köszönhető a magas látogatószám. A kiállítók tekintetében pedig nagyon örülünk, hogy mintegy 200-an szeretnék megmutatni, hogy mivel foglalkoznak, és milyen eredményeket értek el az elmúlt egy évben. Büszke gazdák vezetik fel állataikat a rendezvényen, ami egy szép seregszemle az állat és ember kapcsolatáról, az őket kiszolgáló eszközökről.

A szakma idén milyen programokon vehet részt?

Most is több elemből áll össze a szakmai rész, a nyitónapon, pénteken tartjuk a 18. Nemzetközi Takarmányozási Szimpóziumot, ahol hazai és nemzetközi szinten is elismert előadók lesznek. Ugyancsak hagyományos program az Állattartás Gépesítése konferencia, amit immáron hatodik alkalommal szerveztünk meg. Ennek most a kukoricaszilázs készítésének és felhasználásának korszerű gépesítése lesz a témája. Pénteken a KÁN ad otthont a IX. Országos Agrár Felsőoktatási Intézmények Gazdászversenyének is, ahol a döntőt tartjuk, a három fős csapatoknak elméletből és gyakorlatból. Nem maradhat el természetesen szombaton a Húsmarha és a XXIV. Szent Mihály napi Tenyésztési Fórum sem ahol többek között a a telephely korszerűsítés is téma lesz. De az  állatbírálatok,a fejési-, és nyírási bemutatók, és a szarvasmarha felvezetők ügyességi versenye is szerepel a programban.

Ebben az évben több társrendezvény is van…

Igen, ebben az évben társrendezvényünk lett a II. Magyar Lótenyésztési Napok, ahol a hazai lófajtákat ismerhetik meg az érdeklődők, és természetesen a Vadgazdálkodási és Vadgasztronómiai Nap is része a programnak, ezt az előző évekhez hasonlóan szombat és vasárnap tartjuk. A Kaposvári Egyetem egyik intézményegysége Bőszénfán van, ahol ezeket az állatokat tartják, kutatják, így ők vannak segítségünkre ennek a napnak a megszervezésében. Ők hozzák el hozzánk az állatokat, mutatják be a vadgazdálkodás érdekességeit, és ők biztosítják a vadfőző verseny alapanyagát, amiből tucatnyi csapat főz majd. Az elkészült ételeket a Kemény Dénes vezette zsűri fogja értékelni.

A nagyközönséget ezeken kívül milyen szórakoztató programok várják?

Igazi, családi programok lesznek, kicsik és nagyok is megtalálhatják a kedvükre valót. Mindhárom napon lesz patkolókovács bemutató, kisállat-simogató, gazdaudvar, ahol kipróbálhatják a gyerekek, hogy milyen krumplit ültetni, vagy fejni, de póni lovagoltatással, kutya bemutatóval is készülünk. A teljes programot a www.kaposvarinapok.hu internetes oldalon mindenki megtalálhatja.

Ezeket olvasta már?