Így válhatunk tudatos fogyasztóvá

2017. 08. 29., kedd, 12:50

Kaposvárra érkezett kedden a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal országos fogyasztóvédelmi kampánysorozata.

A Kormányhivatalban a villany, a gáz, a távhő és a víziközmű szolgáltatással kapcsolatos fogyasztóvédelmi kérdésekről tájékoztatták a helyi sajtót és rajtuk keresztül a lakosságot.

Az intézmény 400 tájékoztatókiadványt is vitt a Kormányhivatalba, de a tudnivalók a hivatal honlapján is megtalálhatók.  

Az ismertetők a felhasználóváltás problémakörét és a védendő fogyasztói státusz tudnivalóit dolgozták fel .

Dr. Kolozsi Sándor, a hivatal fogyasztóvédelmi főosztályvezetője elmondta: a villamos energiát, földgázt, távhőt vagy vezetékes vizet fogyasztó személyében bekövetkezett változás bejelentése jogszabályi kötelezettség. A vitás ügyek sokszor abból adódnak, hogy a fogyasztók megfeledkeznek a változások bejelentéséről a szolgáltató felé.

 A kiadvány célja, hogy felhívja a figyelmet ennek fontosságára, módjára és elmaradásának következményeire. 

A sajtótájékoztatón a hivatal bemutatta a „Tájékoztató fizetési nehézségek esetére, illetve védendő fogyasztóknak” című fogyasztóvédelmi tájékoztató füzetet is.

Mindenki kerülhet olyan helyzetbe, amikor nehézséget okoz a mindennapi, komfortos élethez szükséges közművek kifizetése, vagy használata.  A  kiadvány  az ilyen lakossági fogyasztóknak szól, és segít eligazodni a nehéz helyzetbe kerülőknek a lehetőségek között.

Fontos, hogy ne kelljen lemondani bármely szolgáltatásról, és lényeges azt is tudni, hogy milyen kötelezettségeik vannak a szolgáltatóknak az adott helyzet megkönnyítésére.- mondta Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal sajtószóvivője.

A legegyszerűbb és legbiztonságosabb megoldás az előre fizetős mérőórák beszerelése, de lehetőség van fizetési halasztásra és részletfizetésre is.

A kiadványok ingyenesen kaphatók a  kormányhivatalokban, és megtalálhatók a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal honlapján is.

 

Ezeket olvasta már?