2017. 08. 21., hétfő, 12:36
Tejhercegnőt választottak idén is a somogyi tehenészetek és tejtermelők, valamint a Kaposvári Egyetem közös kampányának részeként, aminek célja a helyi tej népszerűsítése. A szerencsés hercegnő Papp Liza Fruzsina lett.
2016-ban a tejkvóta rendszer kivezetését követően, mondhatni összeomlott az európai tejpiac, így aztán annyira lezuhantak a tejárak, hogy a tehenészek és a tej termeléssel foglalkozók működésképtelenné válhattak volna, ha a helyzet tartósan így marad. Ennek megelőzése érdekében a Somogyban működő öt tehenészet egymást támogatva összefogtak a helyi tejtermékek érdekében.
Szeretnénk, hogy az emberek tisztában lennének a helyi termékek fogyasztásának a fontosságával, és tudatosan figyelembe vennék a döntéshozatalkor, amikor a polcok előtt állnak, hogy egy szlovák UHT tejet, vagy egy Somogyban előállított tejet válasszanak. A helyi termékek vásárlásával a jövő nemzedékének is biztosítani tudják a munkát és a foglalkoztatást.”
– mondta el a Kaposvár Most.hu-nak Szommerné Egyed Linda, a Fino-Food Kft. ügyvezetője, majd hozzátette, hogy mindemellett a tej fogyasztásának a fontosságára is szeretnék felhívni a somogyi emberek figyelmét, hiszen a rendszerváltáshoz képest drasztikusan lecsökkent a tejfogyasztás. Jelenleg egymilliárd liter tejjel fogyasztunk kevesebbet Magyarországon, mint 25-30 évvel ezelőtt.
Ennek a kampánynak a része a tejhercegnő választás is, hiszen azt szeretnék, hogy a gyerekek, akiknek még van lehetőségük, hogy változtassanak, úgy nőjenek fel, hogy tisztában vannak a tejtermékek fogyasztásának a fontosságával. A Kaposvári Egyetemmel közösen a közösségi médiában hirdették meg a vetélkedőt, melyet Papp Liza Fruzsina nyert meg.
„A Kaposvári Egyetemmel közösen összeállítottunk egy programot, aminek keretében szeretnénk elmenni iskolákba, ahol a gyerekeknek a helyi tejtermékek fogyasztásáról tudnánk beszélni, de a témát fotópályázaton és más izgalmas feladatokon keresztül is szeretnénk eljuttatni a gyerekekhez. Ha minden a terv szerint halad, akkor egy videós kampányunk is indul majd a Facebookon.” – mondta el az ügyvezető.
Szommerné Egyed Linda hangsúlyozta:
Amennyiben sikerül elültetni a gyerekek fejében ennek a gondolkodásmódnak a magvait, az biztosan hosszú távú megoldást jelenthet a helyi termékek jelenlegi helyzetére, és gyökeresen megváltoztathatja a mai rossz gondolkodást.”