Szebb környezet várja majd az óvodásokat és a bölcsődéseket

2017. 08. 03., csütörtök, 12:36

Valamennyi kaposvári óvoda és bölcsőde megújul a következő egy évben. Az óvodákra 630, a bölcsődékre 111 millió forintot költ a város - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Szita Károly a Rét utcai óvodában. Az intézményben jelenleg tetőcsere zajlik, az energetikai korszerűsítést két éve végezték az óvodában.

2000 gyerek jár a város 19 óvodájába. Kaposvár összes központi óvodájában, és legalább egy hozzátartozó tagintézményében fejlesztenek a nyáron, kül- és beltéri játékokat egyaránt kapnak az intézmények.

A Rét utcai óvodába 110 gyerek jár, a felújítás befejezését augusztus 14-ére tervezik. Rónai Ágota óvodavezető elmondta, hogy a szülők rendkívül együttműködők és megértők voltak a felújítással kapcsolatban.

A kivitelezési munkákat az Investment Kft. végzi.  Az 52 millió forintos felújításba a tetőcserén kívül korszerűbb kazán vásárlása, és kisebb beltéri felújítások is beletartoznak.

Wágner Ernő tulajdonos szerint az építkezést országszerte, így Kaposváron is ma legjobban munkaerőhiány hátráltja. Nehéz szakember találni, munka pedig volna bőven. – mondta a társaság vezetője.A Németh István Program keretében 171 milliárd forintértékben lesznek fejlesztések Kaposváron, melyhez rengeteg szakemberre van szükség.

Ezeket olvasta már?