Még mindig nem késő kajak-táborba jelentkezni

2017. 07. 12., szerda, 13:14

A nyári szünet kezdete óta a szokásosnál is nagyobb az élet a Kaposvári Vízügyi SC-nél. A versenyszerűen sportolók mellett nap mint nap táborozókkal telik meg az egyesület desedai központja. Az egyhetes turnusokban alkalmanként 25 gyermek ismerkedhet meg a sportággal, de persze szórakozásra is jut idő az edzések mellett.

Már több mint tíz éve tart nyári táborokat az egyesület – mondta el honlapunknak Kohulák Anita, a Vízügyi SC edzője. Kilenc éves kortól várjuk a gyermekek jelentkezését, mindössze egyetlen kikötéssel, hogy minimális szinten tudjanak úszni – tette hozzá a tréner.

Kezdőknek, és a sportággal már jó barátságot ápolóknak egyaránt tartalmas nyári program a tábor. Azok, akik eddig még csak nem is ültek kajakban, az alapokkal ismerkedhetnek meg először. Megtanulják például, hogy mi a teendő, ha felborulnak, de természetesen mindezt edzői felügyelet mellett, mentőmellényben.

Az egyhetes tábor végére a kezdő fiatalok általában annyira belejönnek a kajakozásba, hogy ők is bátran részt vehetnek a turnust záró, négy-öt kilométeres kajaktúrán.

Napi két edzés szerepel a programban, a délelőtti kicsit kötöttebb, délután pedig egy kis csocsózásra, és ping-pongozásra is jut idő.

Júliusban még két turnus indul, de igény esetén augusztus első hetében elképzelhető, hogy egy harmadik is lesz.

Ezeket olvasta már?