„Földön, vízen, levegőben” a Balaton-partján

2017. 07. 04., kedd, 08:59

Eligazítást tartottak hétfőn Siófokon az idegenforgalmi szezonban szolgálatot ellátó rendőröknek.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Piros Attila r. dandártábornok és a Siófoki Rendőrkapitányság vezetője, Kasznár Gyula r. alezredes tartott idegenforgalmi eligazítást a rendőrkapitányság épületében 2017. július 3-án. 

A főkapitány elmondta, hogy ahogy az a korábbi években is, az idei szezon is kihívás a somogyi rendőröknek. Hangsúlyozta, hogy a közrend és a közbiztonság magasszintű fenntartását kell szavatolniuk a rendőröknek, ez az állomány közös célja. 
Hangsúlyozta a szerénység, szorgalom és alázat fontosságát a szolgálatellátások alkalmával.

Kiemelte a rendőri hivatás fontoságát, utalva a rendőri esküre, amelyet minden rendőrnek szem előtt kell tartania. A hatékonyság és hatásosság magától értetődő követelmény kell, hogy legyen. A rendőrség különböző szakterületein feladatokat ellátók mindannyian, együttesen hozzájárulnak a közrend, közbiztonság fenntartásához. 

Az eligazításon jelen voltak a Készenléti Rendőrség próbaidős rendőrei, a szakgimnáziumokban tanuló próbaidős rendőrök, valamint a megye más kapitányságairól megerősítő erőként érkezettek.

Az eligazítást követően a szakgimnazisták felvették a szolgálatuk ellátásához szükséges eszközöket.  

Ezeket olvasta már?