A helyi termékek és a helyi gazdaság fellendítése a cél

2017. 06. 27., kedd, 13:37

Helyi termékek jövőjéért és megerősítéséért ülnek össze időről időre a Dél-dunántúli Regionális Élelmiszer Innovációs Klaszter tagjai. Hétfőn este az Erzsébet Sörházban újabb fontos tervekről és az együttműködés megerősítéséről egyeztettek a felek.

- A Dél-dunántúli Regionális Élelmiszer Innovációs Klaszternek tagja a Kaposvári Egyetem, a Somogy Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, de együttműködnek többek közt a Zselic Kincse közhasznú szervezettel is - mondta el lapunknak Szommerné Egyed Linda, a szerveződés elnöke.

Kihangsúlyozta: a klaszter célja az együttműködés és az együtt gondolkodás, és ugyan nem szövetkezetként, de hónapról hónapra találkoznak és megosztják egymással tapasztalataikat úgy a beszerzés, mint az értékesítést tekintve, hogy a tagok jobbak és nyereségesebbek legyenek, illetve, hogy hozzájáruljanak a helyi gazdaság növekedéséhez.

A hétfő esti találkozón három napirendi pontoto vitattak meg, igy megbeszélték a következő két év stratégiáját, ami által egy úgynevezett akkreditált klaszter címre szeretnének pályázni. Ezzel állami és európai uniós pályázatokhoz is juthatnak, melyek segítségével bővíthetik tevékenységi körüket.

Mindemellett szó volt arról a három projektcsoportról, amelyeket a közelmúltban indítottak el: egyet csomagolósegédanyag-beszerzésre vonatkozóan, elindult egy csoport a közös energiabeszerzés kapcsán, illetve a harmadik a helyi termékértékesítés területén. utóbbi keretében a megye különböző pontjain terméknapokat tartanak és közösen népszerűsítik portékájukat.

Az ülés zárásaként Ivánfi Balázs, az Erzsébet Sörház tulajdonosa tartott előadást annak kapcsán, hogy a vendéglátó egységben minden héten van egy olyan nap, amikor csak helyi termékeket vásárolnak és azokból dolgoznak. Ez a gondolkodás közel áll a klaszter elveihez, így közösen megbeszélték, hogyan tudnának közösen együttműködni és fejlődni.

A klaszter egyébként bárány- és borjú hús-feldolgozót, pékségeket, gesztenyést, tejfeldogozót, halas- és húsos cégeket tömörít. 

Ezeket olvasta már?