2017. 06. 20., kedd, 10:25
A marcali és a siófoki járás 27, illetve 35 kijelölt fürdőhellyel rendelkezik, míg a kaposvári járásban két helyen tudunk fürdőzni a szabadban: a Desedán és Hajmáson a Zselicvölgy plázson. A fürdési szezont megelőzően több munkálatot is végeztek a vizek minőségét illetően a szakemberek.
A szezon előtti szemlék és mintavételek eredményei szerint úgy a Deseda, mint a Balaton minősége kiváló, a Dráva pedig – ahol szintén van kijelölt fürdőhely – jó minősítést kapott. Hogyha salakosnak, piszkosnak látjuk a vizet, az nem jelenti azt, hogy az rossz minőségű, hiszen az nem szennyeződés, hanem a tó fenekéről a felszínre kerülő természetes anyag.
Dr. Pálca-Juhász Márta tisztiorvos szerint, ahol tábla jelzi a fürdőző helyet ott szabad fürödni, ahol viszont nincs kijelölt strand, ott nincs vízmintákkal kontrollált fürdőhely, ennek értelmében pedig ott tilos a fürdés. Az ÁNTSZ szakemberei a természetes vizek mellett természetesen a medencés fürdőhelyeket is ellenőrzik.
Dr. Pálca-Juhász Márta kihangsúlyozta, hogy a szökőkutas lubickolás nem egyenlő a medencés fürdéssel, és fontos, hogy mindenki tisztában legyen vele, hogy a díszes kutak nem alkalmasak arra, hogy megmártózzunk benne, bármennyire is kecsegtető a nyári hőségben. A szökőkutak vizét nem tudják ellenőrizni sem, és nem tudnak olyan víztisztító technológiát alkalmazni sem, amilyeneket a medencék esetében, így vizük nem felel meg a hivatalosan előírt kritériumoknak.
Mindezek mellett a szökőkutak szennyeződhetnek porral, állati ürülékkel, és a vízforgatás sem olyan szintű, hogy az emberi fürdőzésre alkalmas legyen, éppen ezért sokkal hamarabb és nagyobb eséllyel megtudnak telepedni olyan baktériumok, amelyek hasmenéses, hányásos megbetegedéshez vezetnek, vagy bőrirritációt okozhatnak. Fontos azt is tudni azoknak, akik megmártóznának egy szökőkútban, hogy azok magas koncentrációjú algásodást-gátló vegyszerekkel vannak kezelve, ez pedig ártalmas lehet az emberi szervezetre.