A legeredményesebb somogyi diákokat és felkészítőiket díjazták

2017. 06. 12., hétfő, 16:46

Az Emberi Erőforrások minisztériuma által meghirdetett 15 tanulmányi verseny megyei fordulóinak legeredményesebb somogyi diákjait díjazták hétfőn délután a Klebelsberg Kollégiumban. A 149 díjazott közül, 43-an az országos megmérettetéseken is képviselhetik megyénket.

Somogy Megyében a 2016/17-es tanévben 4000 tanuló nevezett tanulmányi versenyekre, akik közül 530-an jutottak a megyei döntőkbe, közülük pedig 149-en végeztek az első, második, illetve harmadik helyen, és vehették át hétfőn délután a munkájukért járó díjat.

A díjazott diákok közül 43-an voltak első díjasok, akik majd az országos tanulmányi versenyeken képviselhetik Somogy megyét

– mondta a díjátadón dr. Kis Szilvia Zsuzsanna, a Kaposvári Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője.

Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott beszédében nemcsak a diákok kitartó munkáját, odaadását és eredményét dicsérte, hanem a felkészítő tanárok hozzáállását is méltatta.

Felhívta a jelenlévő diákok figyelmét arra, hogy legyenek hálásak tanáraiknak, mert nélkülük nem sikerült volna ilyen kimagasló eredményt elérni, hiszen a megyében tanuló 36.000 diák közül, a legeredményesebb és legjobb 149 közé jutottak, ez pedig tanáraik érdeme is. A kormánymegbízott beszédét követően átadta a diákoknak a tanulmányi versenyeken elért eredményeikért járó díjakat.

Ezeket olvasta már?