Reflektorfényben a VIDEOTON

2017. 06. 01., csütörtök, 08:44

A KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért ”Ablakon Bedobott Pénz” Programjára minden olyan vállalat és szervezet pályázhatott intézkedéseivel, melyek igazolják, hogy a vállalatok hosszú távú fennmaradásának kulcsa a környezettudatos és erőforrás-takarékos működés.

A szervezetek által bemutatott intézkedéseket a KÖVET szakértői helyszíni audit során megvizsgálták, majd az ötfős szakmai zsűri által kiemelkedőnek ítélt intézkedéseket díjazták 2017. május 24-én. 

A  leggyorsabban megtérülő beruházások kategóriában a Videoton Elektro-PLAST Kft. kapott elismerést a technológiai hűtőrendszer átalakításáért, mely a környezeti terhelés csökkentése mellett évi 15 millió forintos költségmegtakarítást is eredményez. A Díjat V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára valamint Dr. Tóth Gergely, a KÖVET főtitkára adta át kollégáinknak.
 
A VIDEOTON-on kívül még két kaposvári díjazott is elismerést kapott: Karbon-megtakarítási Különdíjat érdemelt ki intézményi kategóriában Kaposvár Megyei Jogú Város, vállalati kategóriában pedig a Magyar Cukor Zrt. jelentős szén-dioxid megtakarítást eredményező intézkedéseikért.

Ezeket olvasta már?