Új kezdetet ígér az új püspök

2017. 05. 18., csütörtök, 20:04

A nyitottság és az együttműködés jegyében kívánja a katolikus egyház külső kommunikációját végezni Varga László.

A szombaton beiktatott kaposvári megyés püspök csütörtökön este sajtóbeszélgetésre várta médiumok képviselőit. A találkozón elhangzott, hogy új kezdet indult útjára. Egy olyan kezdet, melyben az egyház számít a médiára, és a média is számíthat az egyházmegyére.

Azt szeretném, ha az evangélium örömhíre közkinccsé lenne, s minél több emberhez eljutna. Ehhez pedig elengedhetetlen a sajtó közreműködése

- mondta köszöntőjében az új püspök.

Varga László megerősítette, hogy amit felszentelésekor is elmondott, a püspöki programja két lábon áll, az irgalmat és az evangelizációt helyezi munkája középpontjába.

- Eddig is a sebzett, beteg, elesett és szegény emberek szolgálatában álltam, s a jövőben is ezt tekintem egyik legfontosabb feladatomnak. Minden olyan ember felé ki szeretném nyújtani a kezem, aki szenved. S nemcsak azokért, akiken ez látszik, hanem azokon is segíteni kívánok, akikkel látszólag minden rendben van, kapcsolataik azonban megtörtek, gyámolításra, segítségre szorulnak - mondta Varga László, aki az Irgalmasság házait is szeretné megvalósítani az egyházmegyében, de nagy figyelmet kíván szentelni a fiataloknak is.

Ezeket olvasta már?