2017. 05. 10., szerda, 22:30
Előbb ismerte Bachot, mint Madonnát. Rákász Gergely az anyatejjel szívta magába a klasszikus zene szeretetét, orgonahangversenyeire pedig azok is kíváncsiak, akik a hátuk közepére sem kívánják a komolyzenét. E heti beszélgetőpartnerünk: Rákász Gergely orgonaművész.
Zenészcsaládból származik?
Olyan családban nőttem fel, ahol előbb hallottam klasszikus zenét, mint popslágereket. Én voltam az iskolai bulikon a bolond gyerek, aki nem tudta, hogy ki Madonna, de ismerte Bachot. Mindkét szülőm amatőr zenész, akik hangszereken játszottak, kórusban énekeltek.
Ez azonban gyakran kevés, a tehetség kibontakoztatáshoz. Sok minden más is kell ahhoz, hogy valaki olyan messzire jusson, mint ön.
A felmenőim közt nagyon sok tehetséges ember volt, akik nem tudtak élni a tehetségükkel, vagy azért, mert egy kis faluban, vagy azért, mert nagy szegénységben éltek. Máskor a háború szólt közbe. Ez a folyamat nálam tört meg, én vagyok az első a családban, akinél minden megvolt: lehetőség, akarat és talán tehetség is.
A fiatalok többsége azonban vélhetően még mindig jobban ismeri Madonnát, mint Mozartot. Mi lehet ennek az oka, s miként lehetne ezen változtatni?
Az oka vélhetően az, hogy az értékért küzdeni kell. Nem könnyű szellemi kapcsolatot teremteni Madách Imrével vagy Beethovennel. Könnyebb nemet mondani rájuk, mint befogadni őket. Ezen pedig nagyon nehéz változtatni.
Ön mégis megpróbál tenni ezért. Az elsők között volt Magyarországon, aki nem csupán zenélt, de mesélt is a zenéről a koncertjein, méghozzá olyan élvezetesen, hogy azok is bemennek a koncertjeire, akik egyébként messzire elkerülik a hangversenytermeket.
2005-ben, mikor az Egyesült Államokból hazatérve elkezdtem ezt a fajta koncertezést, sokat támadtak érte. Azt mondták, olyan rosszul orgonál, hogy beszélni kell a koncertjein. Aztán rájöttek, hogy ez nem így van, s ma már szinte mindenki beszél a koncerteken. 20 éve nem kellett elmagyarázni egy szalonban a közönségnek, hogy mit hall. Abban a műveltségben még benne volt, most azonban másról szól a világ.
Liszt Ferenc korában, ha egy emberben megvolt az igény, egy emberöltő alatt át tudta tekinteni a művészeteket, a tudomány különböző ágait. Ma ez lehetetlen.
Igen, ma minden válasz egy kattintásra van, de sokszor még a kérdést sem tudjuk megfogalmazni, annyi információ lett. Ennek ellenére nem gondolom, hogy kihaltak a kultúremberek, ma is vannak, akik igénylik a művészetet, a kultúrát, a tudomány megismerését. Nekik szólnak a hangversenyeim, az üzeneteim.
Sikerei csúcsán van, koncertek, lemezfelvételek jelzik az életújtát. Mennyi munka van e mögött?
Rengeteg. Folyamatosan dolgoznom és tanulok. Időről időre meg kell újulnom. Ma már nem játszhatok úgy, mint 10 éve, afölött eljárt az idő.
A világ azonban ma másra tanít. Arra, hogy elég, ha jókor vagy jó helyen. Nem kell megdolgozni a sikerért.
Ez egy hatalmas hazugság. Attól, hogy valakire azt mondják, hogy sztár, majd a jövő héten másra mondják ugyanezt, még senki nem lesz sztár. Azért keményen meg kell dolgozni. Kificamodott az értékrendünk, a showműsorok tele vannak hazugsággal, melyek azt sugallják, hogy nem kell dolgoznunk, tegnap még dobozokat pakoltam, ma pedig már világsztár vagyok. Hát ilyen nincs.
Legutóbbi, kaposvári koncertjén Mozartot játszott. Milyen a viszonya Amadeussal?
Nehéz barátságunk van. Én inkább egy Bach típusú ember vagyok, aki a kemény, hosszú, erős munkában hisz. Mozart pedig az egyik pillanatban felrobban az örömtől, a másikban pedig sírdogál, s ezt az őrült váltakozást én nagyon nehezen tettem a magamévá. Az elfogadásban nagyon sokat segített a kisfiam, aki pont olyan, mint Mozart. Tulajdonképen minden gyerek olyan. Egyszer fönt, egyszer lent. S hiába tervezek én el Bach módjára mindent, hogy milyen lesz egy napunk, az még véletlenül sem olyan lesz, ha részt vesz benne egy másfél éves gyerek. S amikor el tudtam fogadni, hogy folyamatosan nyomni kell az újra tervezés gombot, akkor Mozarttal is jobb lett a viszonyom. Könnyebben tudtam feldolgoznia szertelenségét, azt az elképesztő zsenialitást, amivel ő bír. S mikor ez megtörtént, onnantól jobban is játszom Mozartot. Már nemcsak a hangok vannak a helyén, de lelkileg is közel kerültünk egymáshoz.
