Két vadbaleset is történt kedden Somogyban

2017. 05. 03., szerda, 10:42

Az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó, valamint öt anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Kerékpárost és motorost is ütöttek el, valamint két vadbaleset is történt kedden Somogyban.

Marcali belterületén, a Kossuth utcában közlekedett kedden 10 óra 10 perckor egy kerékpáros, majd amikor a kerékpárútról megállás nélkül az úttestre hajtott, összeütközött egy járműszerelvénnyel. A baleset során a kerékpáros az elsődleges orvosi vélemény alapján 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

Kaposvár belterületén, a Nádasdi utcában végzett hátramenetet kedden 9 órakor egy tehergépkocsi, amikor egy parkoló gépkocsinak ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

Kaposvár belterületén, az Áchim András utcában közlekedett május 2-án 9 óra 16 perckor egy sofőr, amikor sávváltás során nekiütközött a mellette haladó járműnek. A baleset során személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett.

Darány belterületén, a Rákóczi utcában közlekedett május 2-án 16 óra 15 perckor egy kerékpáros, amikor balra kanyarodása során összeütközött a vele szembe közlekedő motorkerékpárossal. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

Nágocs külterületén, a 65115-ös számú út 2. kilométerszelvényében közlekedett kedden 20 óra 30 perckor egy személygépkocsi, amelynek vezetője őzet ütött el. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

Balatonszentgyörgy belterületén, a 76-os főútvonal 3+200 kilométerszelvényében közlekedett egy járművezető, amikor egy úttestre ugró őzet ütött el. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

Ezeket olvasta már?