2017. 04. 06., csütörtök, 17:05
László püspök lesz Laci atyából. A Szent Imre templom híveinek egyik szeme sírt, a másik nevetett, mikor megtudták, hogy szeretett papjukat, a Kaposvári Egyházmegye általános helynökét, Varga László plébánost nevezte ki Ferenc Pápa megyéspüspöknek.
Hogyan fogadta Ön a kinevezését, örült neki?
Boldog pap vagyok, s ha rajtam múlt volna, legszívesebben plébános maradtam volna. Amikor megkaptam a kinevezésről szóló tájékoztatást, mégis béke töltött el. Mindazt, amin eddigi életem során végig vitt a Szentlélek - szenvedők, szegények szolgálata, tettekre váltott hit, szemlélődés, karizmatikus lelkiség -, ezeket püspökként még több embernek felajánlhatom. Betölt a vágy, hogy továbbadhassam a rám bízott kincseket.
Megkönnyebbültem, mert másfél év óta bizonytalanságban éltünk, s így szolgálni és döntéseket hozni nem könnyű, de számomra ez az időszak a hit lépéseinek aktív gyakorlatát jelentette: megtanulni a jelenben maradni, megköszönni Jézusnak, hogy a legnehezebb helyzetben is velem van. Mindig ugyanazt kértem: dicsőítse meg az Atya nevét ebben az időszakban is, s így végül ez a bizonytalan állapot a hit ajándékává vált. Megkönnyebbültem azért is, mert kiderült: nem Szombathelyen leszek püspök, hiszen az a szék is üres, és többen azt rebesgették: oda kerülök.
Kihívásnak tekintem, ajándéknak. Mivel egykor igent mondtam Jézusnak, hogy azt tehet velem, amit akar, és ezt nem vontam vissza, ezért most ebben szolgálatban élem meg ugyanazokat az ajándékokat, mint eddig.
Mi lesz a vezérelve püspökként, mire helyezi a hangsúlyt a munkájában?
Folytatom mindazt, amit elődöm elkezdett, ám két irányt szeretnék erősíteni. Az egyik a szegényekkel való törődés az egyházmegyében, a második pedig az evangelizáció továbbvitele, kibontakoztatása. Remélem, a csendes szentségimádásban kapott erőforrást átadhatom majd az egyházmegye papjainak, híveinek, hogy felfedezzék az a csendes szentségimádás titkát.
Ahogy Ferenc pápa mondja, ki kell lépnünk a komfortzónánkból, hogy követni tudjuk Krisztust egészen a vértanúságig. Ma mindent a kényelemszeretetünk és a komfort megőrzésének szándéka határoz meg a szolgálatunkban is. Jézus pedig leggyakrabban a komfortzónán kívül helyezkedik el, ott vár, hogy lépjünk ki mi is azok felé, akik a falakon kívül vannak, akik szenvednek, magányosak, börtönben, kórházban vannak. Ez már elindulás a vértanúság útján. Ahányszor kilépek a komfortzónámból, annyiszor megtagadom magam, annyiszor elindulok Jézus halálának az útján. Így van esélyünk arra, hogy amikor valóban vértanúságra kerül sor, mert vértanúk korát éljük, akkor nem fogunk meghátrálni. A búzaszem halála a konkrét vértanúság. Jézus elénk élte a vértanúságot, erre hívott meg minket is: Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki elveszíti az életét bármilyen formában ő érte, az megnyeri azt.
Mit választ püspöki jelmondatául?
A püspöki jelmondatom csak egyetlen szó: irgalom! Azért, mert létem forrása az Irgalmas Szentháromság. Azért lehettem keresztény és pap, mert az irgalmas Atya erre kiválasztott, az irgalmas Jézus mind a mai napig megtartott és bűnös létemre nekem is irgalmazott hetvenszer hétszer. Most pedig azért lehetek püspök, mert az irgalmasság Szentlelke, küldetést adott az irgalom gyakorlására, különösen a szegények, a szenvedők, a peremre jutottak, a megvetettek és a bűnösök felé.
Milyen ismérvei vannak ma a Krisztus-követő életnek?
Amikor valaki elkötelezett keresztény életet él, és élete középpontja Krisztus lesz, meg kell, hogy vívja naponta a szellemi harcot. Nem a bűnösök elleni harcot, hanem a bűn elleni harcot. Fontos a szétválasztás. Jézus a bűnösökért meghal, a démonokat pedig kiűzi. A bűnt megbocsátja, a bűnösért meghal. A bűn elleni harcban el kell mennünk egészen a vérünk ontásáig. Az legyen a legfontosabb, hogy egészen odaadjuk magunkat Krisztusnak. Szükségesnek tartom a vendégszeretet gyakorlását. Az önkiüresítés, önmegtagadás a mag halála útján helyezkedik el. Az első keresztények, amikor befogadták a vendéget, akkor Krisztust fogadták be. A vértanúság útján haladó Krisztus-követésben a megbocsátás és ellenségszeretet elengedhetetlen követelmény. Nemcsak megbocsátunk az ellenünk vétőnek, de szeretjük is. Ezt kéri Jézus tőlünk.
Szent Ferenc azt mondta követőinek, egyetlen ismérvetek legyen, az öröm. Ez a legbiztosabb jele, hogy a Krisztus-követésben előre haladunk. A mi alapállásunk a sértődöttség: ilyen a világ, ilyen az Egyház - panaszkodunk. Akik elindulnak a Krisztus-követés útján, azokban megjelenik Isten országának békéje, öröme.
Mit gondol a katolikus egyház megújításról, hol érzi szükségét a változtatásnak?
A változásoktól mindig félünk. Az evangélium pedig állandó megtérésre, állandó változásra és változtatásra szólít fel bennünket. Ha változást szeretnénk, akkor meg kell változnunk. Ennek első feltétele a megtérés. Csak az „átalakuláson átment emberek tudnak átalakítani másokat”! Vallási értelemben vett megtérés azokban történik, akik megengedték maguknak, hogy úgy éljenek, mint egy szerelmes, akit megragadott, hatalmába kerített, és megtart egy teljes, ennélfogva túlvilági szeretet!
Ők a szíven talált emberek, akik nem tudják ugyanúgy folytatni az útjukat, mint előtte. „A keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés vagy egy nagy eszme áll, hanem a találkozás egy eseménnyel, egy személlyel, aki életünknek új horizontot és ezáltal meghatározott irányt ad.
Az intézményes vallás és az egyház is a legtöbb ember számára rémhír és nem örömhír, így aztán minden megtérőre három olyan jut, aki éppen elhagyja az egyházat. Spirituális katasztrófának lehetünk tanúi. Az aktivitás eretnekségében vergődünk, mivel elhagytuk „a jobbik részt”, a szemlélődést. Közben tömegek állnak sorba a keleti vallások spirituális kínálatáért.
Vallásos emberek sokaságát képeztük ki, óvodától az egyetemig, őszinte és jó szándékú embereket, akik vasárnap keresztények, hétköznap pedig pogányok, amikor a hatalmukat, pénzüket, élvezeteiket, személyes biztonságukat és az egójukat érintő dolgokról van szó.
A válság egyik jele, hogy képtelenek vagyunk szembenézni egyházunk bűneivel., Köszönet II.János Pál pápának és Ferenc pápának, hogy minderről nyíltan beszélnek.
Természetesen, mint minden jelnek, nekik is sokan ellene mondanak. Miközben Ferenc pápát a világ érti, a többi vallás képviselői tisztelik és értik azt, amit tesz, eközben a belső ellenzék nem akarja tudomásul venni, mert fél. Nem a pápától, hanem a változástól.
Miért érzi fontosnak a mindennapi szentségimádást?
Várpalotán kápláni éveim alatt kezdtem el a naponkénti szentségimádást. Isten állandó jelenlétében élek, folyamatos útmutatása vezeti. Életem olyan lett, mint egy forrás mellé ültetett fa, ami megtermi azt a gyümölcsöt, amire a közösségnek éppen szüksége van. A jövőben ugyanúgy alapvető lesz számomra a szemlélődés, szentségimádás a mindennapjaimban. Ez mindennek a forrása. Fontosnak tartom továbbra is az evangelizációt, atyák, világiak meghívását erre a feladatra és a szegényekre odafigyelők szolgálatát. Ők is a Szentlélek templomai, akikről Aranyszájú Szent János azt mondta, meg kell ismernünk a testvér szentségét, a bennük lévő Krisztust. A szolgálatomban ezeket a feladatokat szeretném megélni, kibontakoztatni. Püspökként más a felelősség, de Jézus ugyanaz, a lényeg tehát nem változik.
Mi lesz a Szent Imre templom sorsa, milyen emlékeket őriz az ottani szolgálatról?
Az elmúlt 24 év alatt élő és dinamikus közösséggé formálódott a Szent Imre templom nagy családja. Felsorolhatatlan az a sok ajándék, amit tőlük és közöttük kaptam. Az egyik és talán legfontosabb, nagyon igényesek voltak velem szemben „elvárták”, hogy sokat adjak, és működött az „egy bolond százat csinál” elve. Hajlandók voltak sokan, velem együtt lelkesedni és odaszánni magukat Jézusnak. A jelenlegi káplánunk Tomanek Ferenc, „Francsi” atya folytatja a megkezdett munkát. Bízom benne és ő örömömre ő is bízik a közösségben. Így menni fog!
