2017. 03. 30., csütörtök, 14:50
Elindult az 5. nemzeti konzultáció. A kérdőíveket ezekben a napokban postázzák, melyeket május 20-ig térítésmentesen lehet visszaküldeni. A kérdéseket Kaposváron és környékén 64 000 emberhez juttatják el. A részletekről csütörtökön sajtótájékoztatón számolt be Gelencsér Attila.
Kaposvár országgyűlési képviselője elmondta: a kormány ahhoz kéri a magyar emberek támogatását, hogy meg tudják védeni az országhatárokat, meggátolják a betelepítést, megvédjék a rezsicsökkentést, s hogy meg tudják, miként vélekednek az emberek a fizetett külföldi szervezetekről.
A konzultációra azért van szükség, mert Brüsszel számos területen jogköröket akar elvonni a tagállamoktól, s ezzel veszélyezteti a nemzeti szuverenitást. A nemzeti konzultáció során hat kérdésben várjuk az állampolgárok véleményét. Ezekben a kérdésekben a kormánynak kemény vitája van Brüsszellel, ugyanakkor világos az álláspontja, de a hatékony nemzeti érdekérvényesítéshez szüksége van a magyar emberek támogatására - hangsúlyozta Gelencsér Attila.
A migránshelyzetről elhangzott: a nyomás nő, az európai politikusok egy része pedig nem enged az álláspontjából, azaz továbbra is azt mondják, hogy a migránsokat be kell engedni, és az Európában lévőket a tagállamok között el kell osztani.
A másik fontos kérdés a rezsicsökkentés. A magyar embereket akkor lehet megvédeni, ha Magyarországon határozzuk meg az energiaárakat, Brüsszel azonban át akarja venni az árszabályozás szerepét. Azért kérjük a magyarok támogatását, hogy hazai kézben lehessen tartani az adók, a bérek és a rezsi szabályozását - mondta a képviselő.
Az emberek véleményét a fizetett aktivista szervezetek tevékenységével kapcsolatban is ki szeretné a kormány kikérni.
Átláthatóvá kell tenni, hogy ki minek az érdekében politizál. A kormány ahhoz is ragaszkodik, hogy nagyobb legyen az átláthatóság a külföldről pénzelt aktivistacsoportok esetében - emelte ki Kaposvár országgyűlési képviselője.
A kérdőívet Kaposváron és környékén 64 000 emberhez juttatják el.
A Nemzeti Konzultáció kérdőíveinek kiértékelését a kormány már a július környékén nyilvánosságra hozhatja.