2017. 03. 27., hétfő, 07:25
A Németh István Program keretén belül csaknem 40 utca útburkolata újul meg. Ezeket a helyeket rápakoltuk egy térképre és online megtekinthetővé tettük. Kattintson, és keresse meg utcáját!
A felújításra váró út- és járdaszakaszok listáját lentebb közöljük. A térképen kék színnel az út-, piros színnel a járdafelújítást jelöltük. Továbbá öt helyen gyalogátkelőhelyet is létrehoznak, ezek helyét is megmutatjuk.
Kattintson a térkép bal felső sarkában lévő ikonra, a becsusszanó menüben pedig ki tudja választani a rétegeket (útfelújítások, járdafelújítások, gyalogátkelőhelyek).
Kaposvár útjaira és járdáira 2017-ben több mint 2,5 milliárd forintot költ el a Németh István Program keretén belül. Ez az összeg 24 utca és számos járda felújítására szolgál 19 utcában. Mindezek mellett új járdák is épülnek, például a Zaranyi lakótelepen, a sportcsarnok mellett, ahol egyébként az útburkolat is meg fog újulni. Öt új gyalogátkelőhelyet létesítenek a városban, és 164 darab új parkoló is lesz. Újabb utcák lesznek Kaposváron, mégpedig a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Fő utca között, a kórház déli tömbjénél, de összekötik a Béla király utcát és a Csik Ferenc sétányt is. A felsoroltak mellett megújul még a tüskevári vasúti átjárónál található kereszteződés, ahol elsősorban a biztonságos közlekedés a cél, így a csomópontban a munkálatokat követően rendőrlámpa fogja irányítani a forgalmat.
A Németh István fasornál az első ütemben másfél évvel ezelőtt kialakították a déli oldalon az új sétányt és a kerékpárutat, a második ütemben a Szent Imre utcától a Virág utcáig meg fog újulni az útburkolat, de felújítják a csapadékvízelvezető-rendszert, míg a járda díszburkolatot kap és megújulnak a parkolók is. Erre az utcára összességében 772 millió forintot szán a város.
A Németh István fasorhoz hasonlóan megújul hamarosan a Bajcsy-Zsilinszky utca is.