A párizsi és a pulykamell sonka teszten is aratott a Kométa

2017. 03. 10., péntek, 13:48

Tesztelte a magyar piacon vásárolható párizsikat, illetve egy másik próbán a pulykamell sonkákat a Mindmegette.hu gasztronómiai szakportál. A Kaposváron gyártott felvágottak mindkét kategóriában megelőzték a többi húsüzem és az áruházláncok saját márkás termékeit is.

A tesztgyőztes Kométa Harmónia sertés párizsiját így jellemezték:

"Nem tudni, honnan ered a harmónia kifejezés a csomagoláson a párizsi szó előtt, de egészen bizalomgerjesztő. Az illata egészen jó, már-már harmonikus. A szeletek extra vékonyak, de azért nem látni rajtuk keresztül szerencsére. Kóstolva egy egészen húsos állaggal találkozunk, amiben igazán kellemes ízvilág rejtőzik. Húsos falatok végig, melyeknek mintha hátterében lenne egy kevés füstösség, kifejezetten kellemes."

A teljes tesztet és a kialakult sorrendet itt nézheti meg.

A Kométa pulykamell sonkája is sikert aratott:

"A csomagolás már önmagában biztatja a gyanútlan vásárlót, mivel ez már erősen tendál a prémium kategória irányába. Kibontás után egy intenzív, füstös aroma csapja meg orrunkat, ami azonnal kóstolásra buzdít bennünket. A szeletek egészen vastagok, nagyjából az átlagos dupláját teszik ki. A hús tökéletes, és hiába a kicsit alacsonyabb hústartalom, ez is a kifejezetten száraz kategóriába sorolható, semmilyen nyálkás képződmény nincsen a felszínén."

A teljes tesztet és a kialakult sorrendet itt nézheti meg.

A Kométát is megkérdeztük, hogy mi a véleménye az eredményről:

A Kométa ’99 Zrt., mint felelős élelmiszeripari vállalat, arra törekszik, hogy termékeivel mindig a legjobb minőséget biztosítsa vásárlói részére. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint Harmónia sertés párizsink, amely a Mindmegette által szervezett termékteszten, kategóriájában a legjobb eredményt érte el. Olvasd el a tesztet, és kóstold meg ínycsiklandozó termékünket!

Ezeket olvasta már?