2017. 03. 09., csütörtök, 08:52
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 1 személyi sérüléssel, valamint 4 anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Kőröshegy térségében, az M7 autópályán 2017. március 8-án 9 óra 30 perckor egy a völgyhídon közlekedő hölgy vezetés közben a jobb első ülésén lévő táskájába nyúlt, emiatt és egy hirtelen fellépő erős széllökés hatására elveszítette a gépkocsi feletti irányítást, majd a belső és a külső szalagkorlátnak is nekiütközött. A baleset során a járművezető megsérült, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy szeles időben figyelmesebben, óvatosabban közlekedjenek. Erős széllökéseknél mindenképpen óvatosan kell haladni, főleg akkor, ha hídon vagy emelkedő úton közlekednek. Különösen veszélyes helyzetben vannak a teherautót és a nagyobb járműszerelvényeket vezetők, ezeket a járműveket nagy szélben körültekintően kell megközelíteni. Az autópályán oldalszélben még nagyobbat ránt az autón a széllökés, amikor kibújunk a megelőzött kamion mellől. A kormányt két kézzel erősen kell fogni, nem szabad egy pillanatra sem hagyni, hogy a szél befolyásolja az irányítást.
Kaposváron, a Mátyás Király utcában 2017. március 8-án 8 óra 15 perckor egy álló gépkocsiban ülő férfi a jármű ajtaját elé nyitotta egy az úton közlekedő személygépkocsinak. A baleset során személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett.
Mike és Lábod között, a 6616. számú úton közlekedett egy járművezető 2017. március 8-án 16 óra 15 perckor, amikor elütött egy az útra ugró őzet. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.
Tarany és Nagyatád között, a 68104. számú úton közlekedett egy sofőr 2017. március 8-án 18 órakor, amikor elütött egy az úttestre futó őzbakot. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.
Barcs irányából Somogytarnóca irányába haladt 2017. március 8-án 23 óra 30 perckor egy gépkocsi, amikor egy az úttestre futó vaddisznót gázolt el. A baleset során személyi sérülés nem történt, a járműben anyagi kár keletkezet.
Tekintettel arra, hogy Somogy megye vadállományban gazdag terület, a vadelütéses balesetek elkerülése érdekében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet a gépkocsikra felszerelhető vadriasztó síp használatának előnyeire.