2017. 02. 23., csütörtök, 08:34
A Magyar Röplabda Szövetség támogatásával újabb rangos, országos rendezvénynek adhat otthont a Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely.
Február 25-én, szombaton a Táncsics gimnázium sportcsarnokában rendezik meg a leány Országos Mini Bajnokság kaposvári kiemelt kvalifikációs fordulóját, 9 csapat részvételével, 1. MCM-Diamant RÖAK Utánpótlás Kupa néven.
Szombaton 9.30 órakor egyszerre három pályán kezdődnek meg a küzdelmek, és a nevezések alapján izgalmas mérkőzéseket láthatnak az érdeklődők. Ott lesz a mezőnyben a fővárosi Vasas Óbuda korosztályos együttese, Szombathelyről két csapat (SzoESE és SzoSi) is érkezik, és természetesen a Kaposvári Röplabda Akadémia növendékei is szerencsét próbálnak. Ékes Erika tehetséges tanítványai (képünkön) eddig három OMB-fordulón vettek részt ebben az évadban, és jelenleg az összesített ranglista ötödik helyén állnak. A lányok hazai pályán is szeretnének az első hatban zárni, és abban bíznak, hogy eljutnak majd a szegedi országos döntőig. A kaposvári csoportkörben a Szombathelyi Sportiskola, majd a Dabronc lesz az ellenfél, és az elért eredménytől függően folytatja majd a társaság a helyosztón. Tisztelettel várjuk a sportbarátokat!
Az 1. MCM-Diamant RÖAK Utánpótlás Kupa programja
1-es pálya 2-es pálya 3-as pálya
9.30 Vasas – SzoESE Kaposvár – SzoSi Hercules - Kodolányi
10.45 SzoESE – Szolnok Kaposvár – Dabronc Hercules - Sülyáp
12.00 Vasas – Szolnok Dabronc – SzoSi Kodolányi - Sülysáp
13.15 Keresztjáték 1 Keresztjáték 2 Keresztjáték 3
14.30 4-6. hely 1-3. hely 7-9. hely
15.45 4-6. hely 1-3. hely 7-9. hely
17.00 4-6. hely 1-3. hely 7-9. hely
18.00 EREDMÉNYHIRDETÉS